Az Ethereum a cenzúra veszélyével nézhet szembe a Merge után

Ahogy a Merge időpontja közeledik, az Ethereum támogatói közül többen aggodalmaiknak adtak okot, mivel a szabályozó hatóságok egyre nagyobb nyomást helyeznek a kriptopiacra. Ebből kifolyólag a hálózat hamarosan végbemenő átállásával a cenzúra kockázata soha nem látott problémát okozhat a közösség számára.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az amerikai pénzügyminisztérium külföldi pénzeszközök ellenőrzősének hivatala (OFAC) feketelistára tette a Tornado Cash-t, amely nagy felháborodást váltott ki a kriptoközösségben. A hivatal ezen lépése miatt az Ethereum támogatói és fejlesztői is aggódnak, hogy ez az esemény egy problémásabb jövőt vetít előre, melynek során a hálózatot a cenzúrával szemben sebezhetővé teheti.

„Amennyiben az Ethereum alaprétege folyamatos cenzúrát folytatna, akkor az egész projektet kudarcnak fogom tekinteni, és továbblépek.” – mondta Anthony Sassano, az EthHub társalapítója, és az Ethereum egyik legnagyobb támogatója.

Proof-of-Stake-re való átállás

A Merge után a validátorok lesznek azok, akik feldolgozzák majd a tranzakciókat. Lehetséges, hogy akik ezeket üzemeltetik, a jövőbeli szankciók betartása érdekében bizonyos tranzakciók cenzúrázásában vesznek majd részt, ezzel pedig az Ethereum semleges státusza kerülne veszélybe.  A legnagyobb validátorok közé olyan cégek tartoznak, mint a Binance, Coinbase, stakefish, Bitcoin Suisse, Steked.us, vagy a Kraken. Ezek a vállalatok mindegyike stakelési szolgáltatást kínál felhasználóinak jutalmakban való részesülésért. Fontos megemlíteni, hogy mára annyira népszerűvé váltak, hogy a Beacon Chain-en a csomópontok által letétbe helyezett ether közel 40%-át ők kezelik.

Amennyiben ezek a validátorok beleegyeznének az amerikai szankciók betartásába, abban az esetben elég hatalommal rendelkeznének egy protokollszintű cenzúrához. Rosszabb esetben pedig a Beacon Chain felépítése miatt a felhasználók nem tudnák feloldani a lekötött érméiket (unstake) a Shanghai frissítésig, ami 6-12 hónapot jelentene.

Milyen lenne a cenzúra?

Vitalik Buterin még augusztus folyamán beszélt arról, hogy az alapréteg cenzúrája kétféle formában valósulhat meg.

Az első esetben egyes validátorok úgy döntenének, hogy kizárják vagy kiszűrik a szankcionált tranzakciókat az általuk javasolt blokkokon belül. Ez Buterin szerint ideiglenes cenzúrához vezethet, és a tranzakciók késedelmesek lennének, míg azok a véglegesítésre várnak.

A másik forgatókönyv állandó cenzúraként jelenne meg, ami az Ethereum alapítója szerint azt eredményezheti, hogy a szankcionált tranzakciók soha nem kerülnének véglegesítésre a hálózaton. Viszont Buterin szerint ennek valószínűsége csekély esélyt mutat.

A közösség válasza

Bármi is legyen a végeredmény, a validátoroknak nehéz dolguk lesz, hogy az Ethereumot a támogatók által megszokott hálózatként tartsák fenn, és megfeleljenek az OFAC előírásainak. Ez különösen akkor lenne így, amennyiben az amerikai szabályozók arra utasítanák őket, hogy ne dolgozzanak fel olyan tranzakciókat, amelyek olyan féltől származnának, mint a Tornado Cash.

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong egyértelműen kijelentette, hogy a staking szolgáltatásuk nem fogja cenzúrázni a tranzakciókat. Elmondása szerint inkább leállítja a cég staking szolgáltatását, mintsem részt vegyen az Ethereum láncon belüli cenzúrázásban. Másrészt a Krakent illetően is választ kaptunk arra, hogyan kezelnék az esetlegesen felmerülő kihívást, azonban ez nem tűnt eléggé egyértelműnek.

„A Kraken hisz annak fontosságában, hogy a kriptó ellenálljon a cenzúrának. Emellett gondosan figyelemmel kísérjük a Tornado Cash szankcióinak a validátorokra gyakorolt lehetséges hatásait.” – mondta Marco Santori, a Kraken jogi vezetője.

Amióta a probléma napvilágot látott, az Ethereum fejlesztői folyamatosan vitáznak arról, hogyan is védekezzenek ellene. Amennyiben a validátorok megpróbálnák bevezetni a cenzúrát, abban az esetben a fejlesztők manuálisan vágnák le őket. Ez azt eredményezheti, hogy a cenzúrázók elveszítenék a fedezetük (collateral) egy részét, mint a nagy staking szolgáltatók elsődleges védekezési módját a cenzúrával szemben.

Továbbá szigorúbb lépéseket is megtennének, például a cenzúra ellensúlyozására a fejlesztők megfontolhatják az úgynevezett felhasználó által aktivált soft fork (UASF) megvalósítását, amelynek során kidobnák őket a hálózatból, majd elégetnék stakejeiket.

Buterin is javaslattal állt elő a saját részéről. Elmondása szerint egy cenzúraellenes struktúrát alkalmazna, ahol az Ethereum blokkok előállítása kétféle entitás között oszlana meg: a javaslattevők és az építők között. Ezáltal egy láncon belüli ellenőrzést hoznának létre megoldásként.