Miért maradjunk higgadtak, amikor a kriptopiacot vérfürdő önti el

Nehéz heteket tudhatnak maguk mögött szeretett kriptovalutáink. Az elmúlt harminc napban több mint 18 százalékot esett a bitcoin, és számos más kriptó is gyengeség jeleit mutatja. Az újoncok számára mindez elég komoly adrenalinlöket lehet, a tapasztaltabb rókák azonban teljesen másmilyen felfogással állnak a kialakult piaci helyzethez – hogy miért?

Az elmúlt két év soha nem látott növekedést hozott a Coinbase kriptotőzsde számára, hiszen a felhasználók száma 2020 második negyedévi 37 millióról 2021 második negyedévében 68 millióra, harmadik negyedévben pedig 73 millióra emelkedett. Mindez több tízmillió „újoncot” jelent, akik bizony mindezidáig csak messziről figyelték a medvepiacot, és még nem tapasztaltak meg egy igazi, hosszúra nyúló „kriptotelet”. Érdemes tehát némi pszichológiai felkészülést végezni azelőtt, mielőtt valaki „nagy fába vágná a fejszéjét”.

Most akkor zuhanás, vagy sem?

A bitcoin árfolyama, ha 40 000 dolláros szint körül mozog, az nem éppen apokalipszisnek hangzik azok számára, akik már évek óta a piacon tengetik mindennapjaikat. A BTC ugyanis mindössze egy évvel ezelőtt, pontosan 2021 januárjában emelkedett először erre a szintre. Sőt, még júliusban is jóval e küszöb alá esett, rövid időre 30 000 dollár alá merülve. A hosszabb időtávot tekintve, a bitcoin jelenlegi 38 százalékos esése még csak nem is tartozik a kriptó legnagyobb zuhanásai közé: 2018-ban ugyanis néhány hét alatt 84 százalékot zuhant. Még egyszer: 84 százalékot.

Röviden tehát, akiket elkapott a pillanat heve, és a legnagyobb hájp közepette vásároltak, most biztosan dorgálják magukat, de sok más befektető – akik jó belépési pontokat találtak a nagybevásárlásra – még mindig nagyot kaszálnak. Ez talán a kriptovalutába fektetés egyik legfontosabb tanulsága: a kriptók, mivel könnyen elérhető, likvid eszközök, nagy és gyors hangulatváltozásoknak vannak kitéve, amelyek törékeny és érzékeny csúcsokat, majd összeomlásokat eredményeznek. Ne feledjük ugyanakkor Warren Bufett milliárdos időtálló tanácsát:

„Félj, amikor mások mohók, és légy mohó, amikor mások félnek.”

Visszatérve a júliusi összeomláshoz, a mindenféle jóslatok ellenére, az árfolyam elég szépen kilábalt a zuhanásból, részben egy-két fontos esemény, mint például El Salvador, vagy éppen a Twitter lépése miatt. Ugyan egy ezekhez hasonló hír könnyen megfordíthatja a jelenlegi tendenciát, 2022 első hete igencsak borúsan festi le, mi vár a kriptovaluták tulajdonosaira az idei évben.

Egy valami garantált

Egy valami azonban továbbra is értintetlen marad: a kriptovaluták elfogadottságának és az irántuk való növekedő érdeklődés. Ez a minta ugyanis az elmúlt évtized többségében fennállt: az összes kriptoboom tömeges spekulánsokat és kockázati tőkebefektetőket vonz. Sokan viszont csak homályosan értik a technológiát és annak jelentőségét, amiből kifolyólag sok új befektető bizony meg is égeti magát időközben. Gyakran saját magukat csapják be, amikor olyan tokenekbe fektetnek, melyeket a fejlesztőik „a következő Bitcoin”-ként emlegetnek, majd amikről később kiderül, hogy csalás, vagy csak egy hihetetlenül rossz ötlet volt. Naphosszat tudnánk mesélni a Ponzi-sémákról, a „GARANTÁLT 4307%-os hozam!!!” – és hasonló kriptós átverésekről, amiket jobb, ha elkerülünk… A szomorú igazság, hogy még mindig vannak, akik elkeseredve, óvatlanul beszállnak, majd bosszúsan lépnek ki (ha éppen ki tudnak lépni).

Szerencsére ugyanakkor akadnak olyanok is, akik kitartanak, tanulnak a hibáikból és végül elkötelezetten vágnak bele a kriptovaluták valódi világába. Újonnan felszíjazva, teljesen más felfogással, egy sokkal erősebb felhasználói falanxot hoznak létre, ha éppen egy-egy árfolyam-akció felhívja magára a mainstream figyelmét.

Az új ötletek, az integrációk és az elfogadás (különösen a nemzetállamok által) továbbra is szárnyal, függetlenül az árfolyamaktivitástól. Mindez, és a több millió új felhasználó– akik megismerik és belépnek a kriptovaluta szektorba – erős alapot fog képezni a fellendülés következő fordulójához – legyen az három nap, hét, hónap, vagy akár év múlva. Mert bizony bármi lehetséges. Bármi megtörténhet.

Készült a CoinDesk cikke alapján.