Megjelent a klasszikus vételi jel a bitcoinnál, mások szerint meg mindjárt itt az altcoin szezon

2020 márciusa óta nem mutatott ilyen vételi jelet az egyik indikátor a bitcoin piacán miközben mások már az altcoin szezont várják.

Az elmúlt hét napban felfelé ívelő kitörés próbálkozások történtek a kriptovaluta piacán. Ezzel a bikák mintegy 30 milliárd dollárt tudtak visszakövetelni a teljes piaci kapitalizációból. Sajnos azonban a medvék ismét visszafoglalták területeiket, és látszólag átvették az irányítást a legutóbbi pár napban. A bitcoin árfolyamának heti gyertyája a zöld és piros között villog. Érdemes lesz figyelemmel kísérni, hogy a bitcoin végre képes lesz-e zöld gyertyát zárni egy pusztító sorozatot követően. Hiszen már kilenc egymást követő hetet zárt veszteségesen a kriptovaluta. Ahhoz, hogy zölden zárja a hetet a bitcoin a BTC-nek 29 500 dollár felett kell befejeznie a vasárnapi kereskedést.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Utolérte a kriptotél a legnagyobb kriptovállalatokat is. Jönnek a leépítések a kriptotőzsdéknél. A Gemini Trust a munkavállalók 10%-ától szabadult meg. Május közepén a Coinbase bejelentette, hogy lassítja a munkaerő-felvételt és átértékeli a dolgozói létszámot annak érdekében, hogy a tervezett módon folytathassa működését. Korábban a nagy kriptobarát kereskedési platform, a Robinhood a munkavállalók 9%-át bocsátotta el. A legutóbbi elbocsátások nem számítanak újdonságnak az iparágban. 2018-ban, az akkori medvepiac közepette a ConsenSys, a jelentések szerint a munkaerő 60%-át elbocsátotta.

Teljesen normális az, hogy a kriptopiac jelenleg nemhogy virágkorát, de inkább folyamatos zuhanórepülését éli. A héten megmutattuk, hogy miért is nem ez a világ vége.

A Wallet Guard nevű biztonsági cég a Twitteren figyelmeztetett a Microsoft új sérülékenységére. A vállalat szerint a sebezhetőség minden olyan kriptotulajdonost érinthet, aki privát kulcsokat tárol a számítógépén. Veszélyben lehet a kriptód, ha Microsoft Word-öt használsz.

Klasszikus vételi jel a bitcoin piacán

A Glassnode kriptoelemző cég egyik elemzője a befektetői eszköz (investor tool) mutató vételi jelére hívta fel a figyelmet. Eszerint megjött a „buy the dip” jel – azaz most kellene bevásárolni.

Az Investor Tool egy egyszerű, de hatékony BTC ármutató, amely azt követi, hogy a vásárlók mikor kapnak lehetőséget egy jókora megtérülésre.

Alkotója, a LookIntoBitcoin alapítója, Philip Swift azt próbálta meg az indikátorral kifejezni, hogy mikor valószínű, hogy a BTC/USD-t túlvásárolták vagy túladottá vált.

A mérőszám a kétéves SMA mozgóátlagot és annak 5-szörös többszörösét használja sávként. A két vonal az azonnali árhoz viszonyítva van ábrázolva a grafikonon. A korábbi időszakok során pedig igen jól teljesített mind a csúcsok, mind pedig a legalacsonyabb pontok meghatározásában.

Investor tool befektetési eszköz mutató

A BTC/USD 2020 márciusa óta most először van a kétéves SMA alatt jelezve, hogy igencsak túladottá vált a félelem miatt a piac.

14 ezer lehet a zuhanás alja

Annak ellenére, hogy egyre többen a Bitcoint a jelenlegi vagy ahhoz közeli szinten lévő mélyponton várják kapitulálni, egyes előrejelzések szerint akár egy 14 000 dollárig eső összeomlás is bekövetkezhet.

A CryptoQuant előrejelzései szerint 2022 lesz a Bitcoin kapitulációs éve. A Bitcoin felezési ciklusait magában foglaló múltbeli minták alapján az idei év a jelenlegi négyéves ciklus fekete mackója (báránya) lehet..

A korábbi zuhanásokat minden idők csúcsairól számolva a kapituláció valahol 14 000 és 21 000 dollár között lehet. 670 nap van hátra a Bitcoin következő felezéséig, van még idő bőven, hogy elérjük a BTC elmúlt ciklusokhoz mért teljesítményét.

Egy Twitter elemző szerint a következő 670 napban a BTC először 6 hónapon belül kapitulál, és eléri a ciklus mélypontját (14-21 000 dolláron), majd 2023 nagy részében 28-40 000 dollárt vesz fel. Majd a következő felezéskor ismét 40 000 dollárnál lesz. Innen indulhat majd felfelé újabb bika trendjében az árfolyam.

Továbbra is erős a korreláció a részvényekkel

A BTC árfolyama mindeközben május 31-én elvesztette lendületét, amely 32 300 dollárra emelte azt. Három gyötrelmes nap telt el azóta, hogy a Bitcoin utoljára 32 000 dollár felett zárt. A május 29-én és 30-án lezajlott 10%-os emelkedés már el is párolgott, az árfolyam ismét 30 000 dollár alatt áll.

A 30 000 dollárra való visszatérés egyértelműen megerősíti a hagyományos eszközökkel való erős korrelációt. Ugyanebben az időszakban az S&P 500 is 0,6%-kal esett vissza. A gyengébb vállalati profitok nyomást gyakorolhatnak a tőzsdére az emelkedő infláció és a közelgő amerikai jegybanki kamatemelések miatt.

Bitcoin és a részvények korrelációja

Jelenleg az S&P 500 és a Bitcoin 30 napos korrelációja 0,88-on áll, ami az elmúlt néhány hónapban megszokott szint volt.

Altcoin hírek

A Monero.com bejelentette az új fiatvaluta és kriptovaluta alapú XMR vásárlási és eladási szolgáltatásának elindítását. A támogatott pénznemek között van az USD (amerikai dollár), EUR (euró), GBP (brit font) és CAD (kanadai dollár), a fizetések lebonyolítása pedig SEPA és SWIFT átutalással, valamint Visa és Mastercard kártyával is történhetnek. Fontos kiemelni, hogy kötelezővé tették a KYC – ügyfélazonosítás követelményt azok számára, akik fiatvalutákat szeretnének használni a platformon.

Mikor jöhet el újra az altcoin szezon?

Széles körben elfogadott tény, hogy a kriptovaluta piac sorsa nagymértékben függ a Bitcoin (BTC) teljesítményétől. Ha bitcoinon nem lehet keresni, akkor sokan inkább altcoinokba fektetnek be. Ez az altcoin szezon.

Amikor a BTC ára csökken, az altcoinok általában követik, de ahogy a mélyponti folyamat elkezdődik, az altcoinok általában felpörögnek a Bitcoin konszolidációs fázisában. Ez általában altcoin szezonhoz vezet. A kereskedők gyakran használják az alábbi három mutatót, hogy meghatározzák, mikor kezdődhet az altcoin szezon.

Altcoin szezon mikor jön el

Az ETH/BTC diagramot mutatóként használó elemző PlanDeFi vitatta meg, összehasonlította az ETH/BTC 2016-2017-es teljesítményét a pár 2021–2022-es teljesítményével. Ezek alapján a következő altcoin szezon valamikor július eleje után indulhat, és 2022 végéig kitarthat.

További bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a piac közelíthet egy inflexiós ponthoz, El_Crypto_Prof, aki megvizsgálta az altcoin piaci kapitalizációját a fraktálok alapján.

Fraktálok

Míg a fraktálok kellemesek a szemnek, és reményt adnak a kiábrándult kereskedőknek, a legtöbb esetben azonban nem valósulnak meg. Így nem lehet nem pontos elemzési módszernek sem tekinteni, amelyekre kereskedéskor kizárólag támaszkodni lehetne.

Az Altseason Indicator ezzel szemben egy több metrikán alapuló módszert biztosít annak előrejelzésére, hogy a piacon mikor van „Bitcoin szezon” és „Altcoin szezon”. A következő grafikon alapján azonban nem úgy tűnik, hogy a szezon hamarosan elindul. Mivel a mérőszám jelenleg 24-et mutat, míg az időszak jelzéséhez szükséges szint 75 ponton áll.

Messze még az altcoin szezon


A BitcoinBázis most már két újabb közösségi média platformon érhető el, csatlakozzatok hozzánk a Discordon és a TikTokon!