Itt az idő bitcoint venni?

Eseménydús hét volt a kriptopénz piacon, mégha ez az árfolyamon nem is látszott meg.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

A hét legnagyobb horderejű eseménye kétségtelenül a Solana pénztárcák elleni széles körű támadás volt. Több mint 8000 forró tárca került veszélybe, és a felhasználók saját szemükkel követhették ahogy a pénzüket pillanatok alatt leemelik a számlájukról. A csapat megerősítette ugyan, hogy a probléma nem kifejezetten a Solana hálózattal függ össze, hanem a tárcákkal, de a kriptovaluta árfolyama ennek ellenére jelentőset esett.

Az intézmények ismét belemerülhetnek a kripto iparágba, a héten megjelent több kapcsolódó hír is, ami ezt igazolja.

A Fairfax County Retirement Systems, egy Virginia állambeli nyugdíj biztosító, amely több mint 6,8 milliárd dollárból álló virginiai nyugdíjalapot kezel. A héten megjelent hír szerint, 70 millió dollárt fektetett be két különböző kriptovaluta alapba, ami hitelezéssel és betételhelyezéssel foglalkozik annak érdekében, hogy diverzifikálja a portfólióját.

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock a Coinbase segítségével kriptovaluta kereskedési és letéti szolgáltatásokat kínál intézményi ügyfelei számára. Az együttműködés a hét elején – augusztus 4-én – derült ki és 18%-ot dobott a Coinbase árfolyamán, ami az utóbbi időben igencsak gyengélkedett.

A Chicago Mercantile Exchange (CME) bejelentette, hogy bitcoin-euró és ether-euró határidős kereskedési párokat listáz, amelyek a tervek szerint augusztus 29-én debütálnak. A bitcoin határidős ügyletek mérete 5 BTC lesz, míg az ether ügyleteké 50 ETH. Mindkettő készpénz elszámolású lesz a CME bitcoin-euró árfolyam és ether-euró árfolyam alapján.

Lemondott Michael Saylor, a MicroStrategy feje. Saylor elmondása szerint ő maga a vállalat bitcoin vásárlásaira fog összpontosítani, a MicroStrategy szoftverüzletágát pedig az új vezérigazgató kezében hagyja. A bejelentés hírére a MicroStrategy árfolyama 15% pluszba (!) ugrott – mutatva, hogy a befektetők tulajdonképpen fellélegeztek, hogy megszabadultak Saylortól.

Itt az idő bitcoint venni?

A CryptoQuant elemzője szerint itt az ideje elkezdeni a skálázást egy BTC pozícióba, de fel kell készülni egy újabb 20 000 dollár alá esésre is. A CryptoQuant kripto elemzője szerint lehet, hogy a legalját még nem érte el a piac, de az LTH SOPR mutató szerint az út körülbelül 1/3-án már túlvagyunk.

Az LTH SOPR a hosszú távú bitcoin tulajdonosok által elköltött érmék profit arányának rövidítése. A számítás szerint a dollárban realizált értéket elosztják az elköltött output létrehozáskori dollár értékével. Más szóval, ez egy egyszerű arány az érmék eladási és vételi ára között. Ebben a konkrét esetben pedig a hosszú táv azt jelenti, hogy csak a 155 napnál régebbi elhasznált érméket veszi figyelembe.

Itt az idő bitcoint venni?

Az adatok azt mutatják, hogy a LTH SOPR mutató körülbelül három hónapot töltött a semleges szintérték alatt, ami az elemző szerint az 1/3-a annak, amit egy mélypont kialakulásának folyamata általában igénybe vesz. Általában 250 napot tölt az árfolyam egy mélyponti folyamatban. Eddig pedig körülbelül 47 nap telt el a legutóbbi, június 18-i mélypont óta.

A bitcoin jelene és jövője – a szakértők szemével

A Bitcoin következő bikafutása 2024-ben jön, a Morgan Creek-es, Mark Yusko előrejelzése szerint. Mark Yusko, a Morgan Creek Capital Management vezérigazgatója szerint a BTC valamikor 2024-ben kezdi majd meg a következő felívelő trendet. Ennek fő oka, némileg nem meglepő: a felezés lesz.

A felezés egy nagyjából négyévente előforduló esemény, amikor a blokkjutalom felére csökkenti az új bitcoinok létrehozásának sebességét. A bányászok jelenleg 6,25 BTC-t kapnak blokkonként, és ez a szám 2024-ben 3,125 BTC-re csökken. Yusko szerint a jelenlegi árcsökkenés és a bizonytalanság időszaka véget ért. Véleménye szerint eljött a tavasz, és ezzel együtt a bitcoin árfolyamának fellendülése. Az igazi bitcoin nyárra azonban még várni kell. Yusko a digitális eszközszektor, különösen a bitcoin szilárd támogatójaként ismert. Tavaly azt jósolta, hogy az eszköz ára 2026-ra az egekbe szökhet és elérheti akár a 250 000 dollárt is.

Anthony Scaramucci szerint a bitcoin már elérte a mélypontot ebben a ciklusban. Scaramucci, a SkyBridge Capital alapítója nem várja, hogy a BTC ismét 17 500 dollár alá kerüljön. Fenntartja, hogy valós értékének 40 000 dollár körül kell lennie, ami közel kétszeres növekedést jelent a jelenlegi árszinthez képest. Scaramucci továbbá azzal érvelt, hogy az elfogadás, a pénztárca méretek, a használathatóság és a tárcák növekedése alapján a bitcoin valós értéke jelenleg körülbelül 40 000 dollár. Az ügyvezető úgy gondolja, hogy a BTC áremelkedése azonban nem fog egyik napról a másikra bekövetkezni a világot uraló pénzügyi zavarok miatt. Akár öt évbe is telhet, mire a vezető kriptovaluta talpra áll. Tavaly az ügyvezető azt a tippet adta a kriptovaluta befektetőknek, hogy teljes megtakarításuk legfeljebb 5%-át tegyék kriptopénzbe. Így árnövekedés esetén továbbra is masszív nyereségnek örvendhetnek, míg lefelé fordulva a veszteség elenyésző lesz.

Lakossági befektetők még nem akarnak bitcoint venni

A lakossági befektetők hangulatát mutató Google keresések mindeközben azt mutatják a kis befektetőket jelenleg nem érdekli a szektor. 2022-ben a webes keresések a “crpyto” szóra 73%-kal csökkentek, míg az “NFTs” kulcsszó kereséseinek száma 86%-kal zuhant be. Sőt, még az “ethereum” szóra is 57%-kal kevesebben kerestek rá. Persze ez nem meglepő, a Terra májusi összeomlása, a Celsius és a Three Arrows Capital csődje eléggé elüldözte a befektetők egy bizonyos rétegét. Ez különösen azért érdekes, mert amikor ennyire bezuhant a keresések száma a kriptoban 2020. decemberében, az a kripto történetének egyik legnagyobb felívelését előzte meg.

Altcoin hírek

Egy befolyásos kínai bitcoin-bányász szerint az Ethereum proof-of-work (PoW) konszenzusról proof-of-stake-re (PoS) állítása után is elérhető lesz a bányászható ether (ETH), miután az információi szerint egyes bányászok az Ethereum forkjára készülnek. Az úgynevezett Merge szeptember 19-én aktiválódhat, hacsak nem tolják ki újra pár héttel, hónappal az ETH fejlesztői a PoS átállást.

Egy jelentős rally után úgy tűnik, hogy az Ethereum 1700 dollár feletti helyi csúcsot talált. Ez pedig eddig túl erős ellenállásként működik. Az árfolyam nem tudott túllépni ezen a szinten, és 3%-ot esett az elmúlt hét napban. A kulcsfontosságú támasz 1400 dollárnál áll.

A folyamatos visszahúzódás ellenére az Ethereum még mindig nagyon erős teljesítményt tudott felmutatni a júniusi mélypont óta

A folyamatos visszahúzódás ellenére az Ethereum még mindig nagyon erős teljesítményt tudott felmutatni a júniusi mélypont óta. Még ha az ár a kulcsfontosságú támaszra esik is vissza, a vevők várhatóan visszatérnek a piacra, és megpróbálnak újabb kitörést elérni az 1700 dollár irányába. Az 1400 dolláros kulcstámasz letörése azonban fordulópontként szolgálhat a kriptovaluta következő lépésének elindításához.

A mutatók némi gyengeséget mutatnak jelenleg a napi grafikonon, de az eladók nincsenek elegen a piacon. Ez azt mutatja, hogy a vásárlók gyorsan visszatérhetnek, hogy idővel akár ismét 2000 dollár fölé vigyék az árfolyamot.


A BitcoinBázis most már két újabb közösségi média platformon érhető el, csatlakozzatok hozzánk a Discordon és a TikTokon!