100 milliárd dollárok röpködnek ide-oda órák alatt

A Bitcoin legutóbbi árfolyam emelkedése eredményeként új, három havi csúcsot ért el, 46 800 dollárnál a kriptoeszköz. De nem csak a bitcoin, hanem a kripto részvény is jó befektetés volt az elmúlt időszakban.

A hét közepére kicsit alábbhagyott a lendület, amikor a kriptovaluta több, mint 4%-ot gyengült, de sokáig nem kellett siratni a befektetőket. A tegnapi korrekció óta az eszköz több mint 2000 dollárt nyert vissza a mélypontról, ami 100 milliárd dollárral bővítette a piaci kapitalizációt. Az altcoinokkal meglehetősen hasonló a helyzet, a zöld szín dominál jelenleg a piacon.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra fejlesztéséről szóló új törvényjavaslatot, és ezzel megnyitotta az utat az 1,2 trillió dolláros összeg előtt, amit különféle fejlesztési munkákra szánhatnak. A szavazás állása 69-30 volt. A törvénycsomagban szerepelt még egy új rendelkezés is, amely komoly következményekkel jár a kriptoszektor számára. A törvényjavaslat kiszélesíti a kriptovaluták „közvetítőjeként” tevékenykedő vállalkozásokra a jelenlegi adó jelentési követelményeket. Ez vonatkozik a kriptovaluta tőzsdékre és más pénzszolgáltató vállalkozásokra is, amelyek digitális eszközöket értékesítenek. Azonban a törvényjavaslat nyelvezete elég kétértelmű ahhoz, hogy potenciálisan magába foglalja még a kriptobányászokat, validátorokat és szoftverfejlesztőket is, és ők is a rendelkezés hatálya alá essenek.

A bitcoin bányászati nehézsége másodszorra emelkedett a július közepi zuhanást követően, mivel a bányászati szektor lassan magára talál. A Bitcoin ökoszisztéma két egymást követő ugrásban 13,77%-os emelkedéssel, június második hete óta először haladta meg a 15 terahasht (TH). A következő kiigazítás várhatóan augusztus 27-én történik meg, a becslések szerint a nehézségi fok ekkor 15,63 TH-re emelkedhet majd.

Mielőtt Kína megtámadta a helyi bányászokat, a bitcoin bányászati nehézsége 25 TH-en tetőzött. A kínai bányászok számának hirtelen csökkenése csökkentette a versenyt a blokkok megtalálásában. Ez lehetővé tette a hálózat meglévő bányászai számára, hogy nagyobb nyereséget érjenek el. Az adatok azt mutatják, hogy Kína hozzájárulása a Bitcoin bányászatához közel 46%-ra csökkent, míg az Egyesült Államokban a bányászat térnyerése felgyorsult, jelenleg a globális bányászati hasharány 17%-át adja az USA.

A kínai bányászok számának hirtelen csökkenése csökkentette a versenyt a blokkok megtalálásában

Argentína elnöke, Alberto Fernandez szkepticizmusa ellenére engedne annak az elképzelésnek, hogy a kriptovaluták – többek között a bitcoin – nagyobb szerepet játszanak az ország gazdaságában. Fernandez ugyan még óvatos lépésekben közeledik a kriptovaluták felé, egy interjúban most a Bitcoint már az infláció elleni potenciális fedezetként emlegeti. Az infláció problémája az egyik legérzékenyebb kérdés az argentin politikában. Fernandez a világ második legvisszamaradottabb gazdaságát örökölte Mauricio Macri volt elnöktől a Bloomberg World Misery Index szerint.

Nem csak a bitcoin, hanem a kripto részvény is jól hoz

Azok is jól profitálnak mostanában, akik kriptóval kapcsolatos cégek részvényeit vásárolták fel. A kripto részvény esetén a mögöttes cég a kripto szektorban utazik, befektetőként vagy akár szereplőként, a vállalat részvényét azokban a hagyományos tőzsdéken kereskedik. Nem keverendő össze a mostanában egyre népszerűbb kripto token részvényekkel, ami egy hagyományos tőzsdén kereskedett vállalat részvényének kripto alapon kibocsátott token megfelelője.

Az amerikai Coinbase kriptotőzsde rekordot jelentő 2 milliárd dolláros árbevételt jegyzett a második negyedévben.  A kriptovaluta kereskedési platform maga is elismerte, hogy az időszak a növekedés szempontjából erősnek bizonyult. A jövedelem több mint kétszerese volt az előző negyedévnek, amikor nettó 771 millió dollárt értek el. A Coinbase egy részvényre jutó nyeresége 3,45 dollár volt, ami jóval magasabb az elemzők által becsült 2,33 dollárnál. A meglepetésre a részvény árfolyam is jól reagált, 268 dollárról 292 dollárra emelkedett a bejelentés napján.A meglepetésre a részvény árfolyam is jól reagált, 268 dollárról 292 dollárra emelkedett a bejelentés napján

 

Szerdán volt egy éve, hogy a MicroStrategy bejelentette a készpénzállományukat bitcoinban tartják majd a jövőben. Tavaly augusztus óta már több, mint 100 ezer darab bitcoint halmoztak fel, amivel az egyik legnagyobb stack tulajdonosai a szektorban. A döntés úgy tűnik bár kockázatos volt, elég jól sült el. A bitcoin árfolyama ezalatt az időszak alatt 300%-ot nőtt, a MicroStrategy részvény árfolyama pedig majdnem 450%-ot emelkedett.

a MicroStrategy részvény árfolyama pedig majdnem 450%-ot emelkedett

2000 dollár az árfolyamnál 100 milliárd dollár a piacon

Kripto részvény mellett a héten jó befektetés volt maga a bitcoin és egy sor másik altcoin is. A kriptovaluták piaci kapitalizációja nagyjából 100 milliárd dollárt nyert vissza mindössze néhány óra alatt, amikor a bitcoin árfolyam 2,5 ezer dollárral nőtt, az ADA pedig elérte a 2 dolláros árfolyamot.

a bitcoin árfolyam 2,5 ezer dollárral nőtt

A BTC újabb klasszikus visszatérést rendezett pénteken, mivel az amúgy jellemzően veszteségeket hozó nap hirtelen pozitívra fordult.

A pénteki 5,5%-os emelkedés eltörölte az előző napi lejtmenetet, ami ismét bizonyította a bikák erejét 40 000 dollár feletti árszinten. A bitcoin felpattanása egybeesett az Egyesült Államokból érkező friss hírekkel, ahol egyre több szenátor foglalkozik az újonnan elfogadott infrastrukturális törvény kriptovalutákat érintő zavaros nyelvezetével.

A Binance adatait vizsgálva jelenleg 47000 dollárnál van egy erős támasz, ahol a legtöbb befektető eladási megbízásokat rögzített, így pedig nehéz efölé a szint fölé kerülni. Lefelé pedig a 41 ezer dollár jelenti a biztos támaszt egy esetleges árfolyam eséssel szemben.

A Binance adatait vizsgálva jelenleg 47000 dollárnál van egy erős támasz

Altcoin hírek

Az eddigi legnagyobb DeFi hackertámadás során 600 millió dollárt loptak el a Poly Network hálózatáról. A támadás során ETH, Binance Smart Chain és Polygon tokeneket tulajdonítottak el 600 millió dollár értékben – összehasonlítás képpen az elmúlt hat hónap során összesen (!) 474 millió dollárt loptak el eddig különböző projektektől, úgyhogy ez egy igen nagy fogás volt. Néhány tőzsde, többek között a Binance és az OKEx is jelezte, hogy tudnak az ügyről és megpróbálnak segíteni, de a tokenek egyelőre nem kerültek vissza a jogos tulajdonosokhoz.

Az Ethereum London hard forkja múlt csütörtökön élesítésre került. A régóta várt új hálózati frissítés magában foglalta az ETH kínálat növekedésének csökkentését célzó intézkedést is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ethereum égetés után 100 millió dollárnyi ETH tűnt el, ami feltételezhetően közrejátszott abban, hogy az ETH árfolyama 2725 dollárról 3230 dollárra növelte a coin árat.

A világ egyik vezető stabilcoin kibocsátója, a Tether egymilliárd friss USDT tokent bocsátott ki a TRON hálózaton. Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzunk és ahogy ezt a Tether technikai igazgatója is megerősítette, ez egy engedélyezett, de nem kibocsátott tranzakció, ami azt jelenti, hogy ezt az összeget készletként használják fel a következő időszak kibocsátási kérelmeire és cseréire.

IOHK, a Cardano (ADA) platform mögött álló blokklánc fejlesztő vállalat, bejelentette, hogy az Alonzo Purple teszthálózat már működik. Ez az első teljesen nyilvános Cardano teszthálózat, amely támogatja az okos szerződéseket is. A világ ötödik legnagyobb kriptovalutája mögött álló csapat a következő hetekben tervezi a teljes okos szerződésekkel kompatibilis platform verzió bevezetését. A kezdeti bevezetési fázist követően az IOHK hard forkolja a hálózatot, és megnyitja az Alonzo Purple teszt hálózatot minden olyan fejlesztő számára, aki csatlakozni szeretne. A Cardano ADA tokenje sikeresen visszatért a 2 dolláros szintre, miután napvilágot láttak a blokkláncon rögzített okosszerződéssel kapcsolatos fejlesztések.

Csak 2021 első hat hónapja alatt a CoinMarketCap 2655 új kriptoeszközt listázott. 2018-ban a listázott coinok száma éppen, hogy a 2000-t elérte; alig három év alatt ez aztán több, mint ötszörösére emelkedett. A robbanásszerű növekedés mögött több tényező együttese is áll.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük