Börtön és vádemelés jár a kriptovaluták terjedésének segítéséért

Letartóztatták a Samourai Wallet fejlesztőit pénzmosás vádjával, a Binance alapítója 36 hónapra börtönbüntetéssel néz szembe, miközben az FTX bukott alapítója azok ellen a hírességek ellen vall, akik segítették a platformja népszerűsítését.

Úgy tűnik, kemény börtön és vádemelés jár azért, ha a kriptovaluták terjedéséhez valaki – nem megfelelően – járul hozzá. Vannak az egyenlők és az egyenlőbbek.

Bitcoin árfolyam a vádemelés hírére

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Venezuela a szankciók megkerülésére kriptovalutákat használ nyersolajexportjában. Először a héten a Reuters számolt be róla, hogy a venezuelai állami olajcég (PDVSA) már jó ideje növeli a kriptovaluták használatát az olajkereskedelmében. Különösen a Tether (USDT) használata jelentős és amennyire lehet tudni, sok esetben már a kriptók számítanak a preferált fizetési megoldásnak. Ma már minden egyes szállítmány értékének felét USDT-ben előre kell fizetni az olajtársaságnak. És nem meglepő módon, az USDT kibocsátója, a Tether azonnal közölte a hír megjelenés után, hogy befogja fagyasztani a Venezuelához köthető címeket. Egy szóvivőjük hangsúlyozta is, hogy elkötelezettek a szankcionált entitások, országok fizetéseinek megakadályozása mellett.

Jack Dorsey, a Block alapítója kedden jelentette be az X-en, hogy cégük új bányászati berendezés fejlesztésén dolgozik. A Block újgenerációs chippel forradalmasítja a bitcoin bányászatot a jövőben.

A hongkongi felügyelő hatóság a közelmúltban jóváhagyta a Bitcoin Spot ETF-eket több nagy vagyonkezelő számára. Ez pedig megnyithatja az utat afelé, hogy Hongkong az ilyen termékek kereskedelmének egyik fő központjává váljon Ázsiában. A jóváhagyás kifejezetten nagy mérföldkő a Bitcoin számára Ázsiában és hosszú hónapok feszült várakozása előzte meg a mostani döntést. Április 30-án pedig már indulhat is a kereskedés

Börtön és vádemelés jár a kriptovaluták terjedésének elősegítéséért???

Az egész kriptoközösséget megrázta a hír, hogy letartóztatták a privát szféra védelméről ismert Samourai Wallet fejlesztőit pénzmosás vádjával. A Samourai Wallet egy nyílt forráskódú, biztonságos és magánéletbarát bitcoin-tárca, mely mobilalkalmazás formájában elérhető. Az amerikai hatóságok szerint azonban a szoftver alapítói, Keonne Rodriguez és William Lonergan Hill jelentős szerepet vállaltak pénzügyi bűncselekményekben. Most pénzmosás és az engedély nélküli pénzátutalás a vád az alapítók ellen.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma közlése szerint a Binance alapítójának és korábbi vezérigazgatójának, CZ-nek 36 hónapra börtönbe kell vonulnia, mivel megsértette az Egyesült Államok pénzmosás elleni törvényeit. A hatóság szerint CZ-nek tudomása volt arról, amit a Binance tesz, és bátorította is a törvénytelen tranzakciókat.

A bukott FTX alapító, Sam Bankman-Fried együttműködik a kriptotőzsdét népszerűsítő hírességeket célzó csoportos perben. A hírességek listáján szerepel többek között Tom Brady, Shaquille O’Neal, Stephen Curry, Shohei Ohtani, Gisele Bundchen, Larry David és még sokan mások.

Új szabályozások a kriptovaluták területén

Az Európai Unió (EU) hivatalosan is elfogadott egy új, pénzmosás elleni rendeletcsomagot, amely valamennyi kriptovalutához kapcsolódó szolgáltatóra (CASP) is vonatkozik. Az új szabályozás nagyobb hatáskörrel ruházza fel a Pénzügyi Információgyűjtő Egységeket (FIU-k) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása felderítése és leküzdése érdekében.

Az Egyesült Államokban a Lummis-Gillibrand stabilcoin fizetési törvényjavaslat új korszakot nyithat a pénzügyi piacokon, lehetővé téve a bankok számára, hogy jelentős szereplőkké váljanak a stabilcoinok területén. A javaslat egyebek mellett 10 milliárd dolláros kibocsátási korlátot szabna a nem banki stabilcoin vállalkozások számára, és kötelezné a stabilcoin kibocsátókat, hogy fedezetüket készpénzben vagy annak megfelelő eszközökben tartsák. Ez a lépés előnyt jelenthet a hagyományos pénzintézetek számára, mivel korlátozná a nem banki intézmények terjeszkedését a piacon.

Sokkolta a kriptovalutákat a vádemelések híre

A DOJ bejelentése után, miszerint vádat emeltek a Samurai tárca fejlesztői ellen, mindössze egy órán belül a Bitcoin ára 3,6%-ot esett. Az árfolyam a kulcsfontosságú támasz szintek alá süllyedt egészen 63 710 dollárig, majd innen pattant kissé vissza 64 ezer dollár fölé. Eközben az Ether 2,51%-ot esett ugyanezen időkereten belül, de a második legnagyobb kriptovalutának már nem sikerült visszaszerezni a korábbi támasz szintjeit.

Bitcoin long pozíciók felszámolás alatt

A kriptovaluták piaci kapitalizációja is meredek esésen ment keresztül köszönhetően annak, hogy a gyors árfolyamesés long pozíciók széles körű felszámolását váltotta ki.

A kriptopiaci hanyatlás mögött azonban a vádemelésen kívűl más tényezők is állnak. 

A Közel-Keleten tovább fokozódó geopolitikai feszültség nem segíti az árfolyam előrejutását. Helyi jelentések szerint április 24-én az izraeli hadsereg körülbelül 40, a Hezbollahhoz köthető helyszínre csapott le Dél-Libanonban.

Ráadásul a kripto-közösség már nagyrészt számított a rövid távú volatilitásra a Bitcoin felezési eseménye után, amely néhány nappal korábban, április 20-án történt.

Az ingadozások a kriptopiacon tapasztalható általános pozitív befektetői hangulat ellenére következtek be. A kriptopiaci hangulatot mérő Fear & Greed Index szerint a „kapzsiság” pontszám 72-re emelkedett ezen a héten, ami 15 pontos növekedés a múlt héthez képest.

Bitcoin fear and greed index

Eltérőek a vélemények a Bitcoin közeljövőbeli árfolyam alakulása kapcsán

A napi grafikonon az árfolyam továbbra is 60 000 és 70 000 dollár között mozog, egyik oldalon sem tud kitörni. Az RSI szintén az 50%-os küszöb körül mozog, ami a lendület egyensúlyát jelzi.

A BTC ára látszólag vissza-vissza tér a 60 000 dolláros támasz zóna irányába. Amennyiben ez a támasz elesne, a kriptovaluta hatalmas esést tapasztalhat egészen akár az 52 000 dolláros területig. Másrészt, ha a piac a 70 000 dolláros szint fölé kúszna, küszöbön áll az új történelmi csúcs.

A 4 órás grafikon nagyon hullámzó ármozgást mutat, mivel a BTC március óta egy nagy, csökkenő csatornamintát alkot. A kriptovaluta nemrégiben visszapattant ugyan az alakzat alsó határáról, de látszólag ismét lefelé csorog tovább. Az RSI is 50% alatti értékeket mutat ezen az időkeretben, ami arra utal, hogy a 4 órás momentum inkább medvepiacot sejtet mint emelkedést. Akárhogy is nézzük, míg az emelkedő trendhez szükséges mozgást követően csökkenő csatorna alakzat alakul ki az abból való kitörés katasztrofális eredményeket és jelentős eladási hullámot hozhat magával.

Ki a felelős a bitcoin árfolyam megtorpanásáért?

Miközben a Bitcoin árfolyama egy egyre szűkebb csatornában konszolidál, a piaci szereplők most arra kíváncsiak, ki is a felelős a bikapiac megtorpanásáért?

Bitcoin bálnák a tőzsdéken

Ez a diagram a bálnák tőzsdéken tárolt állományának 30 napos exponenciális mozgóátlagát mutatja be. És sok mindent meg is magyaráz.

A magas értékek azt jelzik, hogy a bálnák nagy mennyiségben használják most a tőzsdéket. Valószínűleg eladásra.

Ahogy a diagram is mutatja, a bálnaarány mérőszáma jelentősen emelkedett az elmúlt hetekben. Ez a bálnák eladási magatartásaként értelmezhető, mivel nagy összegeket helyeznek el a tőzsdéken. Következésképpen ez az eladási nyomás lehet most a felelős azért, hogy az ár nem tudja tovább fenntartani az eddigi emelkedő trendjét.

Bitcoin ETF zéró beáramlás

A fenti narratívát a Bitcoin ETF piaca is alátámasztja. A BlackRock Bitcoin ETF beáramlási sorozata április 24-én ért véget, miután az IBIT a nap folyamán nem regisztrált tőke beáramlást.