Felrobbant a bitcoin

A 2023-as árfolyamemelkedés teljes erővel folytatódik a piacokon. Ennek is köszönhető, hogy a Bitcoin 9 hetes csúcsra ugrott. A kriptopiac összértéke pedig ismét meghaladja a 900 milliárd dollárt.

A Bitcoin az év eleje óta folyamatosan új helyi csúcsokat döntött. Legutóbb pedig pár órája már jóval 19 000 dollár felett is járt az árfolyam. A legtöbb altcoin ezzel összehangban szintén zöldben van.

Felrobbant a bitcoin

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

A bitcoin árfolyam emelkedése jelenleg nem a pozitív iparági híreknek, hanem a makro környezetnek tudható be.

Razziáztak a Nexo szófiai főhadiszállásán és nyomozás indult az utolsó talpon maradt nagy kriptohitelező ellen. Pénzügyi bűncselekményekkel, pénzmosással, sőt, még Oroszország elleni nemzetközi szankciók megsértésével is vádolják a céget. A vállalat tevékenységének vizsgálata az országban már több hónappal ezelőtt megkezdődött, miután a külföldi szolgáltatók gyanús tranzakciókat jelentettek.

A Huobi kriptotőzsde bejelentette, hogy partnerségre lépett a Solaris pénzügyi szolgáltatóval, amelynek eredményeként új kriptokártyát vezetnek be európai ügyfeleik számára. A Visa által támogatott bankkártya lehetővé teszi az Európai Gazdasági Térségben (EGT) élő felhasználóknak, hogy kriptoszámlájukról tudjanak fizetni a Visa elfogadóhelyeken a világ bármelyik pontján.

17 millió dolláros kártérítést kapnak a BitConnect Ponzi sémára épülő csalás áldozatai az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának legutóbbi bejelentése szerint. A szóban forgó összeget 40 országban, összesen 800 érintett között fogják szétosztani a befektetésük arányában. A 2016-ban született, majd 2018-ban összeomlott BitConnectet, mely magát a kezdetekkor hitelplatformnak nevezte, hivatalosan is Ponzi sémaként, avagy egyfajta piramisjátékként ismerik el. Alapítója, Satish Kumbhani ellen 2022 februárjában emeltek vádat.

Éves csúcson a bitcoin árfolyam

A lehangoló 2022-es év vége után az új év kezdete meglehetősen pozitívan alakult a kriptopénz piac számára. 2023 első napján még 16 500 dollár körül mozgott az árfolyam, ami ma már 19 ezer felett is járt, pedig az első hét végén is még csak a 17 ezer dolláros szintet súrolta.

Bár eleinte több alkalommal is leállították a medvék az árfolyam megindulását felfelé, a BTC vissza-visszatért.

Sőt, éppen ellenkezőleg, folyamatosan feljebb és fejlebb kúszott a bitcoin árfolyama, ami szerdán későn először 18 000 dollár fölé emelkedett. A tegnapi kereskedési nap ugyan nagy részben csendes maradt, de a nap végére már 19 000 dollár fölé emelte az árfolyamot.

A BTC a november 8-i FTX fiaskó óta a legmagasabb árfolyamszintet produkálta 19 200 dollárnál. Bár azóta néhány száz dollárral visszaesett, még mindig 4-5%-os a napon belüli növekmény. A bitcoin altcoinok feletti dominanciája visszanyerte az összes korábbi heti veszteséget, és ismét 40% fölé emelkedett.

Inflációs örömmámorban úszik a piac

A részvénypiacokon a múlt heti rally folytatódik. Először a csendesedni látszó amerikai dollárindex (DXY) majd a várakozásokat hozó fogyasztói árindex jelentésben (CPI) szereplő pozitív inflációs adatok emelték a 18 ezer dolláros tartomány felső határába a Bitcoint.

Úgy tűnik, hogy a rally elsődleges katalizátora a Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) által kiadott pozitív fogyasztói árindex-jelentés, amely szerint az összes városi fogyasztó esetében az összesített infláció 0,1%-kal csökkent.

A részvénykereskedők az árak felhajtásával reagálnak, reménykedve abban, hogy a pozitív adatok kevésbé agresszív kamatemelést eredményeznek majd a Federal Reserve a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) február 1-i ülésén.

A CPI jelentés most már a hatodik egymást követő hónapja mutatott némi enyhülést az inflációban. Ha az infláció valóban elérte a csúcsot, fennáll annak a lehetősége, hogy a Federal Reserve elfordul az agresszív kamatemelési politikájától. Sok kereskedő egyetért abban, hogy ha a Federal Reserve jelenlegi mennyiségi szigorítási és kamatemelési politikája mellett döntene, az a BTC árfolyam emelkedésével járhat majd.

Az FOMC január 31-én ülésezik, és a kamatokról várhatóan másnap döntenek. A pozitív inflációs adatok pedig mindenképpen befolyásolhatják az FOMC döntését. Azonban azt még nem tudni, hogy alakulnak majd a kamatok a következő időszakban.

2023 elhozhat egy új befektetőti típust a kriptopiacra

A bitcoin ára az új év kezdetekor szépen megindult ugyan felfelé, azonban ez egy újabb ingadozó év lehet a kriptovaluta piac számára.

A kriptovaluta piac lassan az érett szakaszába lép – különösen a tavalyi habzsi-dőzsi után. Elmúltak azok az idők, amikor gyors és egyszerű nyereséget lehetett elérni akár csukott szemmel is. Az elemzők türelemről prédikálnak egy olyan piacon, amely egy újabb évnyi ingadozó árfolyam mozgás elé nézhet. Ráadásul egy olyan makró környezetben, ahol a türelem valóban erény.

2023 elhozhat egy új befektetőti típust a kriptopiacra

A bitcoin árfolyamvolatilitása az elmúlt hónapokban egyre csak lejjebb és lejjebb csúszott.

Valószínűleg azonban nem ez lesz az az év, amikor a Bitcoin árfolyama új csúcsokat dönt. Ebben több elemző is egyetért.

A potenciális felfelé, vagy akár lefelé mutató árfolyammozgás egyik legnagyobb mutatója a kereskedési volumen. A kriptovaluta kereskedési volumen betekintést nyújthat abba, hogy mire számíthatunk 2023-ban. Jelenleg azonban a forgalom viszonylag stabil – de alacsony.

A CryptoCompare adatai szerint a kriptovaluta azonnali kereskedési volumene visszafogott maradt, miután decemberben az előző hónaphoz képest mintegy 48%-kal 544 milliárd dollárra esett vissza, ami 2019 decembere óta a legalacsonyabb szint.

Ez nem meglepő mérőszám, tekintve a kriptopiac tavalyi mutatóit és történéseit.

Ennek ellenére egy új típusú befektető jelenhet meg a káosz közepette. Egy olyan, amely a bitcoinra vagy más kriptovalutákra, mint hosszú távú növekedési lehetőségre összpontosít. Ez pedig szembe megy a gyors kereskedésen alapuló “gazdagodj meg gyorsan” befektetői morállal, ami igen jó dolog lehet a kriptopiac számára. Ugyanis ez kulcsfontosságú momentum lehet annak érdekében, hogy fennmaradjon az eszközcsoport iránti érdeklődés hosszú távon is és életképes eszközzé váljon a bitocoin a részvények, kötvények és más hagyományos eszközosztályok mellett.

Tőkeáttételes pozíciók emelték meg a bitcoin árfolyamát

A tőkeáttételes kereskedéshez szükséges hitelek felhasználása igencsak nőtt, ahogy a Bitcoin árfolyama átlépte a 18 ezer dollárt. Ezek a piacok betekintést nyújtanak a professzionális kereskedők pozícióiba.

A tőkeáttétel segítségével növelhetik meg a kereskedők a kitettséget a BTC irányába, ha stabilcoint vesznek fel kölcsön Bitcoin vásárlásához.

Tőkeáttételes pozíciók emelték meg a bitcoin árfolyamát
Tőkeáttételes hitelezési arány Forrás: OKX

A fenti diagram azt mutatja, hogy az OKX kereskedők tőkeáttételes hitelezési rátája határozottan megnőtt január 11-én, jelezve, hogy a professzionális kereskedők hitelt vettek fel, miközben a Bitcoin 18 300 dollár felé emelkedett.

Ennél is fontosabb, hogy az ezt követő, január 12-i 2%-os korrekció, amely 18 000 dollár alá vitte vissza a Bitcoint, hitelezési kitettség teljes megfordulását jelentette. Ez azt jelenti, hogy a bálnák és az árjegyzők csökkentették bullish pozícióikat a tőkeáttételes piacok segítségével. Akár akarva – akár akaratlanul a kényszerlikvidálások révén. A gyors árfolyam emelkedés ugyanis mindig magával ránthatja a piacot akár felfelé, akár lefelé indul meg, mivel a kényszer likvidációk spirálszerű árfolyam akciót válthatnak ki. Különösen akkor, ha nagyobb mennyiségű tőkeáttételes pozíció forog a kereskedésben, ami nem tudja lekövetni a gyors árfolyamváltozás okozta letétfeltöltési felszólításokat.

Altcoin hírek

A Polygon a tervek szerint még januárban végrehajt egy hard forkot. A Polygon Labs fejlesztői által javasolt szoftverfrissítésre a tervek szerint január 17-én kerülhet sor. Ha a Polygon közössége jóváhagyja, akkor a hard fork célja a tranzakciókhoz kötődő gas díjakban az ingadozások csökkentése és a lánc átrendeződések hatásának csökkentése lesz. Ezzel pedig állításuk szerint javítják a Polygon hálózat teljesítményét és biztonságát. A hard fork egyik nem titkolt célja ugyanis, hogy a Polygon biztonságosabbá váljon a reorganizációkkal szemben.

A Polygon blokklánc az Ethereummal párhuzamosan fut, és a legnagyobb Web3 projektek közül néhányat, például az Uniswapot és az Aave-et, valamint olyan nagyvállalatok, mint a Robinhood, az Adobe és a Stripe alkalmazásait is futtatja. Így a bejelentés és a hard fork kivitelezése is hatással van az Uni és az Aave árfolyamára is.


A BitcoinBázis újabb közösségi média platformon érhető el, csatlakozzatok hozzánk a Discordon!