Vége a gyengélkedő márciusnak, jobb számok jöhetnek áprilisban?

Három napja először emelkedett a bitcoin árfolyama, miután rekord összegű opciós ügylet járt le pénteken.

Kritikus szintről pattant vissza a bitcoin árfolyama a héten, nem sokkal azután, hogy a kriptovaluta árfolyama közel 10 ezer dollárt vesztett egyetlen hét alatt az értékéből az egymást követő negatív hírek miatt.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Mindenek előtt, szolgálati közlemény következik. Több ezer, de akár több százezer érintettje is lehet az új, csomagküldős SMS-csalásnak Magyarországon. Az SMS-csalás kriptotárcákat is érinthet, ne nyissa meg senki az üzenetben található linket!

És akkor most lássuk a hét legfontosabb kriptopiaci híreit röviden.

Közel 800 millió forint értékű BTC-t zsebelt be csalással egy Instagram influenszer. Jay Mazini számos „pénznyereményes” játékkal próbálta magához csalogatni a követőket, majd felajánlotta, hogy Bitcoint szeretne vásárolni, és piaci árfolyamon felül fizetne érte mondván „a hagyományos kriptotőzsdék korlátozták a bitcoin vásárlását.” Végül azonban a követők egy fillért sem kaptak, csak hamisított dokumentumokat.

Az ilyen és ehhez hasonló ügyek miatt figyelmeztetett a héten az angol pénzügyi felügyelet is, hogy ismét egyre több a kriptopénzekkel kapcsolatos csalás. Általában véve elmondható, hogy az egyes országok jegybankjai nem rajonganak a bitcoin iránt, a héten többen is nemtetszésüket fejezték ki az árfolyam ingadozás miatt – ami csak tovább rontotta az amúgyis borús piaci hangulatot.

A jegybankok mellett a héten több ország is erélyesebben fellépett a kripto iparággal szemben, ami a folyamatosan lefelé csorgó árfolyamot csak tovább erősítette. India, ami az utóbbi időben kifejezetten ráállt a kriptopénz szektorral kapcsolatos szabályok szigorítására, a héten azt lengette be, hogy blokkolná a kriptotőzsdék IP címeit. Az orosz pénzmosás elleni ügynökség pedig kijelentette, hogy azonosítani fogja és nyomon fogja követni a bitcoin hagyományos pénzre történő átváltását és a folyószámlára történő kifizetéseket. Az új dél-koreai kriptotörvények miatt több szolgáltató szedheti a sátorfáját, az OKEx úgy néz ki hamarosan már követi is a Binance-t és elhagyja Dél-Koreát.

mostantól bitcoinért is lehet Teslát venni

Az alapvetően negatív piaci hangulatot még a Tesla bejelentése sem tudta igazán megtörni. Az elektromos autógyártó CEO-ja, Elon Musk a Twitteren dobta be, hogy mostantól bitcoinért is lehet Teslát venni. Emelett pedig a bitcoinban jelentkező árbevételt a cég nem fogja dollárra váltani, hanem hosszútávon bitcoinban tartja majd az ígéretek szerint.

Gyengélkedő március után erős április jöhet?

Folytatódik a kriptotőzsdék bitcoin kínálatának kimerülése, ami a MicroStrategy kriptobefektetésekkel foglalkozó tanácsadó cég szerint újabb bizonyítéka a virtuális valuták széleskörű térnyerésének. A Coinbase, amely a legnépszerűbb online kriptotőzsde, a közelmúltban mintegy 14600 bitcoint értékesített új befektetőknek, ami több mint 800 millió dolláros forgalmat jelent. Rekord alacsony szintre zuhant a bitcoin kínálata, miközben tovább nőtt az intézményi befektetők érdeklődése

Mindeközben 6 milliárd dollár összegű opciós ügylet járt le pénteken, ami abszolút csúcsnak számít. A Fundstrat elemzője szerint a korábbi időszakok tapasztalat alapján a bitcoin opciós ügyletek lejárata után pozitív árfolyam akció következett. A piac ilyenkor megnyugszik, a Bitcoin VIX (volatilitás index) csökken és van még további tér az árfolyam ingadozás visszaszorulására.

Miután csütörtökön már túladottá vált a bitcoin árfolyama, nem sokkal 50 ezer dollár alatt állt meg az egész hetes esés a piacon. A korábbi tapasztalatok szerint, amikor az egy órás grafikonon az RSI belépett a túladott tartományba, egy 5-8%-os emelkedés következett, ezzel most akár 54-55 ezer dollárig is visszaemelkedhet a bitcoin árfolyama. Azonban az eladók az elmúlt hetekben nagyon aktívak voltak a kulcsfontosságú ellenállásoknál, így nem lesz könnyű dolga az árfolyamnak. Főleg mivel a grafikon még továbbra is lefelé lejt.

nem sokkal 50 ezer dollár alatt állt meg az egész hetes esés a piacon

Bár alapvetően nem beszélhetünk egy túl negatív márciusról, hiszen a bitcoin árfolyam 45 ezer dollárról egészen majdnem 62 ezer dollárig is emelkedett. Ha 50 ezer dollár körül is zárja a márciust az árfolyam pár nap múlva, az akkor is 10%-os emelkedést jelent, még ha az elmúlt napok borongósabban is teltek.

Kitekintve a következő hónapra pedig elég bizakodóak az elemzők. A Deribit opciós platformon az április 30-ai opciós lejáratra a 80 ezer dolláros vételi megbízás a legnépszerűbb kötési árfolyam. Ez azt jelenti, hogy a kereskedők 80 ezer dolláron szeretnének venni bitcoint egy hónap múlva, feltehetően azért, mert úgy vélik az árfolyam akár efelett is lehet.

a kereskedők 80 ezer dolláron szeretnének venni bitcoint egy hónap múlva, feltehetően azért, mert úgy vélik az árfolyam akár efelett is lehet

A Glassnode elemzői szerint ez igen izgalmas helyzetet teremthet a jövőben, hiszen egyelőre 60 ezer dollár felett nem tudott megkapaszkodni a bitcoin. Tegyük hozzá, hogy az opció kereskedők nem feltétlenül tartják meg lejáratig a pozícióikat. Sokszor vesznek a piaci ártól igencsak eltérő opciós ügyleteket akkor, ha árfolyam emelkedést várnak, így ha nem is éri el a 80 ezer dollárt a bitcoin, az opciók ára akkor is emelkedhet. És alapvetően a múltbeli adatokat tekintve az április a bitcoin árfolyam emelkedéséről szólt.

a múltbeli adatokat tekintve az április a bitcoin árfolyam emelkedéséről szólt

Az elmúlt 12 év során a bitcoin árfolyama, szinte minden április során emelkedett, kivéve a 2014-es és 2015-ös évet. Viszont ebben a két évben sem volt jelentős az árfolyamesés a maga 1,4% és 3,4%-os csökkenésével. Viszont az elmúlt 4 évben 30%-os növekedést tudott hozni a bitcoin, ami akár ismét 60 ezer dollár fölé emelheti az árfolyamot. Tegyük hozzá a múlt nem garancia a jövőre, ezért egyáltalán nem lehet biztosra venni egy ekkora árfolyam emelkedést.

Van aki azért optimistán látja a bitcoin jövőjét. A Wall Street farkasa néven elhíresült Jordan Belfort a Fortune-nek adott interjújában beszélt a kriptovalutáról. Erős váltás jelent meg a néhány évvel ezelőtti megnyilvánulásához képest a véleményében. Korábban a tőzsdés a bitcoin teljes eltűnését vizionálta, most azonban 100 ezer dollárra jósolja a bitcoin árfolyamát.

Altcoin hírek

Érdekel melyik platform kínálja a legjobb digitális eszköz kamatrátákat? Összeszedtük, a legjobb kamatokat.

Az Ethereum hálózatán jelenleg fennálló nagy forgalom és a magas tranzakciós díjak kapcsán mindenki az EIP-1559-es frissítéstől várja a megváltást. Még pár nappal ezelőtt az Ethereum fejlesztői jóvá is hagyták, hogy a jutalékok egy részét elégető frissítés a júliusi hard forkban felkerüljön a hálózatra. De most egy frissen közzétett Coin Metrics elemzés alapján úgy tűnik, hogy ez sem fogja a történelmi csúcsokat döngető tranzakciós díjakat csökkenteni a “gazdagok játszóterén”.

A Crypto.com kriptovaluta-tőzsde pénteken indított el egy NFT platformot (Non-fungible token), olyan tartalmakkal, mint Snoop Dogg, Lionel Richie és Boy George művei.

Az NFT láz továbbra sem csitult a kriptokörökben a héten.

A token mánia egy újabb érdekes, ám meglehetősen kétes projektet hívott életre. A BitClout magát “kriptográfiai celeb hálózatként” jellemzi és az oldal 15,000 Twitter influenszer profiljához kötött NFT-token megvásárlását kínálja. A piacra dobott ‘influenszer tokenek’ között találjuk Elon Muskét és Katy Perryét is. Azonban közel sem akkora üzlet, mint aminek hirdetik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük