NFT-k… mindenhol csak NFT-k…

Déjà vu? Rekord bitcoin árfolyam, és NFT-k voltak a hírek középpontjában – mintha semmi sem változott volna az előző héthez képest.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

A héten az intézményi szektort a Morgan Stanley képviselte a bitcoin piacán. Először a hét elején egy kiszivárgott dokumentációra hivatkozva jelent meg a hír, hogy az amerikai befektetési bank három alap indítását tervezi, ami lehetővé tenné a bitcoin befektetést a magas jövedelmű ügyfeleiknek. Ha ez nem lett volna elég, pénteken dupláztak: ha igazak a piaci pletykák, akkor 2 milliárd dolláros ajánlatot tett a bithumb koreai bitcoin tőzsdére a majdnem százéves nagybank.

A Morgan Stanley mellett már lassan nem marad olyan nagy amerikai befektetési bank, ami nem ült volna fel a bitcoin vonatra. A Bank of America viszont mégsem a bitcoin mellett tette le a voksát. A legfrissebb jelentésük szerint az Ethereum még a bitcoinnál is jobb.

Ethereum vagy bitcoin – Anthony Scaramucci szerint a kriptopénzek úgy változtatják meg a világot, mint Kopernikusz tette az 1500-as években.

Dübörög az NFT őrület

Az idei év egyik legnagyobb durranása minden bizonnyal az NFT-k lesznek, amelyek már a DeFi piactól is ellopták a showt. Mivel pedig a digitális műalkotások iránti érdeklődés brutálisan megnőtt, már csak idő kérdése volt, hogy Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója mikor száll be a buliba. Elon Musk, a világ leggazdagabb embere legelső NFT műalkotását szerette volna áruba bocsátani, melynek címe „Egy dal az NFT-kről”, de aztán meggondolta magát.

Figyelmeztet a DC Comics: csak az övék a Batman témájú NFT. Gotham város köpönyeges bűnüldözőjén, Batman képregények és filmek világán alapuló NFT-t jelentett be a Detective Comics (DC) médiabirodalom. A vállalat a Veve nevű NFT tokengenerálására specializálódott startuppal együttműködésben fogja a piacra dobni a Batman témájú digitális műalkotásokat.

A héten elég szörnyű napra virradtak a Roll közösségi pénzes megoldást kínáló platformjának felhasználói. A kriptoinfluenszerek népszerű megoldásának számító platformon kereskednek a legnépszerűbb NFT-s kriptovalutákkal, mint a WHALE, RARE vagy PICA tokenjeivel. A héten valaki közel 3000 Ethereumot, azaz majdnem 6 millió dollárt tudott kilopni az oldalról. Nem csoda, hogy a több közösségi token árfolyama zuhant a mélybe, összesen több mint 50%-kal csökkentve az értékükön.

Cristiano Ronaldo egyedi 2020-2021-es Sorare NFT kártyája 290 000 dollárért gazdára talált. Ez minden idők legdrágább sport NFT-je.

250 ezer dollár lehet a mostani emelkedő trend teteje?!

Hónapok óta folyamatosan felfelé menetel a bitcoin árfolyama, így sokakban felmerül, hogy mégis meddig emelkedhet még tovább az árfolyam, mielőtt kipukkadna a “bitcoin lufi”. Annak ellenére, hogy már huzamosabb ideje felfelé tart az árfolyam, a Glassnode elemző cég elemzése szerint akár bőven hatszámjegyű is lehet a bitcoin árfolyama akár idén.

A hosszútávú bitcoin befektetők által tartott BTC piaci értékét jelző LTH MVRV (long term holder market value to real value) mutató jelenleg tízes értéknél áll, ami még a piros (20-as értéknél fennálló) zóna alatt van. A korábbi hasonló emelkedő ciklusoknál, amikor a mutató értéke 10-nél járt, a bitcoin árfolyama még csak 4500 dollár volt. Amikor pedig az LTH MVRV mutató a csúcsra ért 2017 decemberében, akkor közel 4,5-szer volt már magasabb az árfolyam. Ha az árfolyam mozgás ismétli önmagát, akkor ez a mostani árfolyam 4,5-szeresét is hozhatja majd. Azaz akár 250 ezer dollárt is érhet majd egy bitcoin. Ekkor a teljes piaci kapitalizáció 4,7 billió dollárral Apple cég kétszeresét érheti majd.

BTC piaci értékét jelző LTH MVRV (long term holder market value to real value) mutató

Elsőre abszurdul optimistának hathat a 250 ezer dolláros bitcoin, de nem a Glassnode állt elő először ezzel az árfolyammal. Max Keiser, aki meglepően pontosan előrejelezte a 2020 év végi bitcoin árfolyamot, 220 ezer dolláros bitcoin árfolyamot jósol idénre. A népszerű stock-to-flow S2FX modellje pedig szintén hasonló nagyságrendet, 288 ezer dolláros bitcoin árfolyamot prognosztizál idénre.

A további növekedési potenciál mellett áll a bitcoin hálózat jelenlegi aktivitása is, ami az elmúlt hónapokban az árfolyammal párhuzamosan exponenciálisan növekedett.

A bitcoint tartalmazó címek száma új csúcson áll 36 millió darab felett. Emellett pedig a legalább 0,01 bitcoint, azaz közel 600 dollárt érő bitcoin címek is rekordot döntöttek 8,9 millió darabnál a napokban.

a legalább 0,01 bitcoint, azaz közel 600 dollárt érő bitcoin címek is rekordot döntöttek 8,9 millió darabnál

Múlt héten szombaton 61800 dollárnál tetőzött a bitcoin árfolyam, innen egy erősebb korrekcióval 3 nap alatt 53 ezer dollárig süllyedt. A hét elején több negatív hír is erősítette a csúcsdöntés utáni lefelé tartó árfolyammozgást. Indiában most éppen a kriptopénzek tiltása felé vette az irányt a szabályozás, és általában gyengébb volt a hét első fele is a piacokon.

A 60 ezer dolláros szint mindenképpen erős ellenállás a további növekedésben

A 60 ezer dolláros szint mindenképpen erős ellenállás a további növekedésben. Ha sikerülne a bitcoinnak tartósan 60 ezer dollár felett maradnia az könnyedén 68 ezerig viheti a kriptopénz árfolyamát. A legutolsó aljat 42 ezer dollárnál jegyezte a bitcoin, minden efeletti árfolyam szint igazából még nem jelent egyáltalán trendfordulót.

Az viszont elképzelhető, hogy a 60 ezer dolláros ellenállás áttöréséhez előbb egy oldalazás segítségével erőt gyűjt az árfolyam a következő napokban.

Altcoin hírek

Egy frissen megjelent elemzés szerint felmerült a gyanú, hogy a Binance Smart Chain hamis volumen adatokat jelentett, végülis azonban az adatok átvilágítása érdekes megállapításokhoz vezetett. Több gyanú is felmerült azzal kapcsolatban, hogy a Binance Smart Chain (BSC) hamis volumen adatokat tett közzé. Több kriptoelemző is belevetette magát a témába, köztük Andrew Kong [@Rewkang] és Sam Bankman Fried (SBF), akik érdekes összefüggésekre bukkantak.

Tweet formájában figyelmeztette felhasználóit a PancakeSwap decentralizált kriptotőzsde, hogy jelenleg DNS típusú hackertámadás alatt állnak. Nem sokkal korábban a Cream Finance nevű kriptoeszköz kereskedést kínáló weboldal is hasonló támadásról adott hírt.

Listázta a Coinbase Pro az ADA tokent, magára talált az árfolyam. A listázás hírére 24 óra alatt közel 20%-ot erősödött a dollárral szemben a Cardano hálózat ADA tokenje.

A kriptovaluta piacok vezető eszközkezelője, a Grayscale újabb öt altcoin fedezetű és azok árfolyamát követő befektetési alap indítását jelentette be tegnap. Ezzel a digitális eszköz alapjainak száma 14-re emelkedett, felrobbant a BAT, LINK, MANA, FIL és LPT árfolyama.

8 másodperc alatt elkapkodták a B-cube.ai francia-magyar fejlesztésű ICO tokenjeit. Az ICO privát értékesítés fázisában tart, az értékesített 9.6 millió tokennel 431,000 dollárt (133 millió forintot) gyűjtöttek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük