Már több, mint 6 millió forint egy bitcoin

A héten történelmet írt a legnépszerűbb kriptovaluta árfolyama. Miután szerdán pillanatok alatt átlépte a korábbi 20 ezer dolláros rekord árfolyamot, a bitcoin megállíthatatlannak bizonyult. 24 órán keresztül folyamatosan emelkedett a bitcoin ára, mely csütörtök délelőtt 23778 dollárnál tetőzött a Bitstampen. Az árfolyam innen visszakorrigált a 22 ezer dolláros tartományba, de ez még így is azt jelenti, hogy jelenleg 6,5 millió forint egy bitcoin.

rekord árfolyam

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Hogy pontosan mi is áll az eheti több, mint 30%-os emelkedés mögött, az egyelőre kérdéses, több pozitív hír is érkezett a bitcoin kapcsán, azonban önmagában egyik sem indokolna ekkora mértékű árfolyam robbanást.

  • Egy angol alapkezelő 700 millió dollárért vásárolt bitcoint
  • A Coinbase IPO-ra készül
  • Óriás plakátokon buzdítanak Londonban bitcoin vásárlásra
  • Már csak bitcoinnal lehet a Pornhubon fizetni

Annyi biztos viszont, hogy az intézményi befektetők egyre komolyabban veszik a kriptopénzeket. A MicroStrategy, a Square, és a MassMutual után újabb tőzsdei vállalat, a Ruffer Investment csoportosította át a vagyona 2,5%-át. Több, mint 744 millió dollár értékben vásároltak bitcoint egy hónappal ezelőtt. Mivel a vásárlás az OTC piacon történt, lehet, hogy ennek a hatását csak most érezzük a bitcoin árfolyamon.

Ma reggel pedig bombaként érkezett a hír, hogy az egyik legnépszerűbb váltó, a Coinbase beadta a tervezett részvénykibocsátás papírjait az amerikai értékpapírpiaci felügyelethez. Az IPO pontos dátuma és az értékelés még nem ismert, azonban már 2 évvel ezelőtt is 8 milliárd dollárra értékelték a Coinbaset, a legutolsó befektetési körben.

Az intézményi befektetőkön kívűl pedig a lakosságot is egyre több helyen érik utol a kripto startupok.

“Ha Bitcoint látsz a föld alatt, akkor itt az ideje vásárolni” – áll a rengeteg plakát egyikén.

Egy angol kriptováltó a lakossági befektetőket szerette volna elérni egy új csatornán keresztül. A londoni metróban óriás plakátokkal hirdette magát és a bitcoint a Coinfloor. “Ha Bitcoint látsz a föld alatt, akkor itt az ideje vásárolni” – áll a rengeteg plakát egyikén.

Az illegális tartalmai miatt a Visa és a Mastercard által térdre kényszerített Pornhub egyedül maradt a jogi csatában. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelenleg a bitcoin az egyetlen fizetési eszköz, amivel a Pornhub prémium szolgáltatásért fizetni lehet.

És persze nem lehet a hetet újabb bitcoin árfolyam jóslat nélkül zárni. Most a Guggenheim befektetési igazgatója nyilatkozott, hogy szerinte a bitcoinnal el kell érni a 400 ezer dollárt a jövőben, hogy ellensúlyozni tudja a pénznyomtatást.

A bitcoin fundamentális mutatói

A bitcoin bányászat újra egyre népszerűbbé válik, ahogy a bitcoin árfolyam menetel felfelé. A bányász hardverek ára 35%-ot emelkedett egy hónap leforgása alatt. Azonban a Bitmain és a Microbt, a két legnagyobb gyártó, jelenleg nem tud több megrendelést felvenni, ami miatt használt gépek piaca virágzásnak indult. Ráadásul a magas árfolyam miatt egyre jobban megéri leporolni a régi bányászgépeket is. Hiába azonban az érdeklődés a bitcoin bányászat iránt a hálózat hash rátája bár meredeken ível felfelé, még nincs rekordon.

Mining difficulty

Feltehetően a magas árfolyam miatt is a héten megugrott a tőzsdéről kiutalásra kerülő bitcoinok száma, bár ez a trend már év eleje óta tart a héten jelentős összegeket utaltak ki a tőzsdékről a befektetők a biztonságot nyújtó hidegtárcákba. Ez pedig azt mutatja, még rengetegen vannak abban, akiknek eszük ágában sincs eladni a bitcoinjaikat, hanem inkább biztonságba helyezik azokat hosszútávú befektetés céljából.

tőzsdéről kiutalásra kerülő bitcoinok száma

Az aktív BTC címek száma tulajdonképpen nyár közepe óta 1 millió darab körül ingadozik. Bár kis mértékű növekedés tapasztalható, közel nincs akkora növekedés a bitcoin címek számában, mint amit az árfolyam produkált az elmúlt hónapokban. Eszerint a kisbefektetők még nem jelentek meg a piacon.

aktív BTC címek száma

Ezt támasztja alá a Google keresési eredményei is. A bitcoin szóra jelenleg annyian keresnek a Google keresőjében, mint idén korábban a felezési esemény környékén. 2017-ben ennél négyszer-ötször többen érdeklődtek a bitcoin iránt, ami azt mutatja, hogy valóban nincs még igazi hype a piacon.

Google keresési eredményei

Technikai indikátorok a bitcoin kereskedésben

A több, mint 30%-os erősödés jelentősen megnövelte a volatilitást a piacon. Ez azt is jelenti egyben, hogy amilyen gyorsan jött ez az emelkedés, olyan gyorsan is vághatja vissza az árfolyamot egy korrekció. Összehasonlításképpen azért jó ránézni az alábbi ábrára, ahol látszik, hogy a jelenlegi 6 havi csúcson lévő volatilitás még messze van a márciusban tapasztalt szabadeséstől. Azonban nem árt óvatosnak lenni.

bitcoin volatilitás

4 órás grafikon

A négy órás grafikonon az árfolyam már a hét elején, az exponenciális növekedés előtt is a mozgóátlagok felett járt, jelezve, hogy van még erősödésre tér a 19 ezer dolláros szinteken. Ezután pedig nem csoda, hogy a meredek emelkedés után is bőven az összes mozgóátlag felett húzódik az árfolyam.

Az RSI a Hold környékén is járt, az árfolyam csúcs megdöntése után azonban meredeken visszahúzódott. Ahhoz, hogy tovább emelkedjen az árfolyam, szükséges lenne, hogy egyre nagyobb csúcsok alakuljanak ki az RSI görbéjén is. Ilyen szinteken azonban erre nem sok az esély, egy kis erőt kellene gyűjteni a további növekedéshez.

4 órás grafikon

Napi grafikon

A napi grafikonon viszont egyelőre még csak most kezd kibontakozni a felugró trend. A napi gyertyák bőven a Bollinger sáv szélét elhagyva, kb értelmezhetetlen magasságokba szálltak, ami további emelkedésre adhat okot, ha tovább nő a volatilitás.

A momentum indikátoron azonban hasonló jelek látszanak, mint az RSI esetében, az árfolyam csúcsot követő alacsonyabb árfolyamot nagyobb momentummal sikerült elérni, ami rejtett divergencia és kifulladó árfolyam trendre enged következtetni – ha minden marad így ahogy van.

Napi grafikon

Fontos szintek amiket érdemes figyelni:

  • 17570: lokális minimum
  • 18750: mozgóátlagok találkozása
  • 19410: az árfolyam emelkedés kezdete
  • 20000: lélektani határ
  • 21369: Fibonacci szint teteje
  • 21950: Bollinger sávszél
  • 23277: napon belüli árfolyam csúcs
  • 23975: rekord árfolyam

Altcoin hírek

A Revoluton keresztül újabb 4 kriptopénzzel lehet kereskedni, így a bitcoin mellett már összesen 10 altcoinnal is lehetséges a kereskedés az applikációban. Bár a kriptókat az app-ből kiutalni nem lehet, így is nagymértékben elősegíti a kriptovaluták terjedését az angol fintech cég. Most került listázásra az EOS, az OMG, a Tezos (XTZ) és a ZRX (0x), azonban ez különösebben nem rengette meg az árfolyamokat.

A MoneyGram CEO-ja a CNN-nek adott interjújában elmondta, hogy bár számos innovációt sikerült közösen a Ripple-lel véghezvinni, most a részesedésük harmadát eladják a cégben. A hír ellenére az XRP árfolyama kis mértékben magára talált, a múlt heti airdrop után megindult eladási hullám a végére érhetett ugyanis.

XRP árfolyam

Shitcoin Show

A héten a Coinbase Pro több kisebb-nagyobb tokent is listázott. Többek közt az AAVE, BNT és SNX kereskedése indult el három napja az egyik legnagyobb profiknak szánt kereskedési platformon. A listázás hírére kiugrottak az árfolyamok, az AAVE gyorsan vissza is korrigált a korábbi szintekre, de az SNX és a BNT még most is 20-30%-kal többet ér mint a bejelentés előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük