Medve vagy bika piac vár a kriptovalutákra idén?

A héten sok befektető esett pánikba, amikor a bitcoin árfolyamát 33 ezer dollár környékén is látta.

Az eheti árfolyamesés mögött is a FED legutóbbi ülése állhat. Azonban a mélyrepülés már múlt szombaton megkezdődött, amikor először 39 000 dollárról 36 000 dollárra esett vissza a BTC árfolyama. Később a nap folyamán egészen 35 000 dollárig süllyedt a bitcoin, és végül ezen a szinten konszolidálódott. Vasárnap a kriptovaluta megpróbált ugyan egy kicsit talpra állni, de ez nem sikerült, hétfő reggel valamivel 36 000 dollár feletti csúcsot ért el.

egészen 35 000 dollárig süllyedt a bitcoin

És ekkor kezdtek komolyra fordulni a dolgok. Néhány ördögi vörös gyertyával az árfolyam hirtelen 33 000 dollárig zuhant. Ez egyetlen nap alatt több száz millió értékű likvidált pozíciót hagyott maga után, tovább erősítve a már kialakult szélsőséges félelmet a piacon. Az árfolyam azonban ugyanazon a napon fel is pattant, egészen 37 000 dollár fölé. A napon belüli +/- 10% még a bitcoin esetében is extrém mozgás, a piac óriási volatilitást mutatott. És még csak ezután érkezett a FED.

Közvetlenül a FED találkozó után a Bitcoin és a Wall Street karöltve zuhant fej-fej mellett, mivel Powell a kereslet és a kínálat egyensúlyát okolta azért, mert a fogyasztói árindex jóval meghaladja a Fed 2%-os célját. Továbbá az elnök azt mondta, hogy “a Fed idővel el fog térni a nagyon alkalmazkodó politikától egy lényegesen kevésbé alkalmazkodó politikára tér majd át”. Ez pedig beverte az utolsó szöget a kockázatos eszközök koporsójába.

A fentiek alapján egyértelműnek látszik, hogy hosszútávon medve piac várhat a bitcoinra. A hodlerek veszteségei egyre nőnek, ami miatt egyes befektetők pánikba esnek a jelenlegi árak mellett. Több elemző szerint azonban nem ilyen egyérelmű, hogy idén medve vagy bika piac vár a kriptovalutákra.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance bejelentette, hogy újraindította a SEPA utalásokat, miután 2021 júliusában felfüggesztette a kifizetéseket és befizetéseket az EU és más, nem uniós országok számára. A Binance a brit Paysafe-et használja majd a SEPA-n keresztüli tranzakciók lebonyolításáért. A cég reméli, hogy ez a partnerség is segít majd javítani a hírnevén és remélhetőleg a felhasználók is örülnek, hogy ismét elérhező az olcsó be és kiutalás lehetősége a világ legnagyobb tőzsdéjén.

Az IMF igazgatói óriási kockázatokat látnak a bitcoin fizetőeszközként való használatában és a bitcoin-fedezetű kötvények kibocsátásában. A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa kedden nyilatkozatot adott ki, amelyben arra szólította fel Salvadort, hogy azonnal szüntesse meg a bitcoin törvényes fizetőeszköz státuszát az országban, mivel a digitális valuta komoly kockázatokkal jár a pénzügyi stabilitásra és a piac integritására. A döntés most Salvador kezében van: a szabadságot jelentő bitcoint választja vagy a dollár fedeztű hitelt, amihez be kellene hódolnia az IMF akaratának.

Kriptovaluta bányászat

A múlt héten felröppent egy hír, miszerint az orosz Központi Bank a kriptovaluták teljes körű betiltását szorgalmazza az országban. A kriptósok már korábban sem voltak jó helyzetben, de ha a Központi Banknak sikerült volna megvalósítani a tervét, akkor Oroszország eltűnt volna a digitális valuták térképéről. Úgy tűnik azonban, hogy a tiltás csupán egy ötlet marad, hiszen Vlagyimir Putyin nem adta rá áldását. Az orosz elnök egy szerdai megbeszélésen kifejtette, hogy Oroszország több szempontból is ideális helyszín a bitcoin bányászathoz. Putyin többek között a hideg klímát, az energiatöbbletet és a képzett szakembereket emelte ki ezek közül. Mint mondta, ezek olyan olyan versenyelőnyt jelentenek a konkurenciával szemben, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A Bitcoin Mining Council (BMC) által közzétett jelentés szerint csak 2021-ben közel 60%-kal nőtt a bitcoin bányászat fenntarthatósági mutatója. Míg ez az érték a tavalyi év első felében csak 36% volt, addig az év végére már elérte az 58,5%-ot. A bitcoin fenntarthatóságának növekedéséhez a továbbfejlesztett bányászgépek is hozzájárultak. Mivel egyre inkább fontossá válik a környezetvédelem, ezért a bányászgép gyártók is olyan modelleket kezdtek el fejleszteni, amelyek némiképp energiatakarékosak.

Most volt jó egyéni bányásznak lenni

Januárban taroltak az egyéni bányászok. A héten egy újabb egyéni bányász egy 8.3 TH/másodperc teljesítményű géppel bányászott ki egy blokkot, amiért 200 ezer dollárnál is többet érő BTC ütötte a markát. A nagy sikert az egyéni bányász számára még január 24-én jelentette először az egyéni bitcoin bányászatra fókuszáló solo.ckpool.org. Két hete, január 11-én egy másik egyéni bányász egy 120 TH/másodperc hashrátát kínáló géppel szerzett 6.25 BTC-t. Néhány nappal később egy másik egyéni bányász futott bele egy ugyanekkora validációs sikerbe. És bár igaz, hogy amikor valaki megoldja a számítási problémát, az bármilyen bányász lehet, az esélyek nem az egyéni, kis géppel bányászó bányászok mellett szólnak. Persze próbálkozni lehet és érdemes is, és nem csak a bitcoinnal. Még múlt héten egy egyéni ETH bányász szerzett 168 ETH-t a kis gépével.

Az egyéni bányászok mellett a nagy ASIC gyártók persze továbbra is vezetik a piacot. A Bitmain, a világ egyik legnagyobb bitcoin bányászgép gyártója bejelentette, hogy hamarosan egy olyan új bitcoin bányászgépet fognak piacra dobni, amely 198 terahash/másodperces (TH/mp) sebességgel büszkélkedhet majd. Az új modell az Antminer S19 Pro+ Hyd. nevet kapta, és sok más bányászgéppel ellentétben egy folyadékhűtéses rendszer fogja hűteni a processzort.

Persze az ASIC gyártók élete sem habostorta. A globális chiphiány már a kriptobányászatot is egyre jobban fenyegeti.

Medve vagy bika piac lesz idén a kriptovaluták piacán?

A bitcoin eladóinak veszteségei hétrő hétre nőnek, mivel a BTC áresése azt mutatja, hogy egyes befektetők könnyen pánikba esnek a jelenlegi ár szintek mellett. Azonban egyáltalán nem annyira egyértelmű, hogy medve piac vár ránk az idei évben, mint azt sokan elsőre rávágnák.

A Glassnode adatai azt mutatják, hogy januárban egyre többen adtak el úgy bitcoint, hogy az eladott érmék kevesebbet értek, mint amennyiért megvásárolták őket.

Noha senki sem akar nyereség nélkül eladni egy eszközt, a Bitcoin árfolyam lefelé mutató trendje azt mutatja, hogy a piaci szereplők attól tartva, hogy nagyobb veszteségek várhatók, inkább veszteséggel megválnak a pozícióiktól. Ezt a pánikeladást gyakran kigúnyolják a hosszú távú befektetők. Ők azzal érvelnek, hogy az erősebb, likvidebb szereplők pont ilyenkor felhalmozzák a készleteiket azok kárára, akik veszteséggel eladtak.

Érdekes megjegyezni, hogy az elmúlt hónapok veszteséges eladásai sokkal kevésbé voltak mélyek, mint az a 2018/19-es medvepiacon volt tapasztalható. Másfelől viszont az eladások most mélyebbek, mint ahogy azt bármelyik bika piaci időszakban láttuk korábban.

 az elmúlt hónapok veszteséges eladásai sokkal kevésbé voltak mélyek, mint a 2018/19-es medvepiacon

A Glassnode a héten megerősítette, a tranzakciók többsége jelentős, 1 millió dolláros vagy azt meghaladó összeget érint. A cég arra a következtetésre jutott, hogy ez az intézményekre, nem a kiskereskedelemre utal. Az onchain mennyiségek intézményi dominanciájának felfelé ívelő tendenciája 2020 októbere körül kezdődött, amikor az árak 10–11 ezer dollár körül mozogtak. Most hasonló tapasztalható a piacon, annak ellenére, hogy ha távolról nézzük a grafikont az egész 2021-es év vitathatatlanul konszolidációs zónának tűnik az egy évvel ezelőtti gyors növekedés után.

Ha ez igaz, akkor 2022 lehet ismét az az év, amikor az intézmények valóban visszatérnek a Bitcoin piacára jelentős löketet adva az árfolyamnak.

Altcoin hírek

Több mint két évvel az első bejelentése után úgy tűnik, hogy a Facebook által támogatott, korábban Libra néven ismert Diem kriptovaluta-projekt a végéhez közeledik. A Diem Association vizsgálja eszközeinek a lehetséges értékesítését, miután a kezdeményezést ellenző szabályozó hatóságok ellenállásába ütközött. A vállalat megállapodást kötött a Silvergate bankkal a Diem kibocsátására. Azonban az amerikai jegybank ellenállása végső csapást mért az eddigi erőfeszítésekre, és mindez kudarcba fulladt. Jelenleg a Diem befektetési bankárokkal tárgyal arról, hogyan lehetne a legjobban eladni a szellemi tulajdonát, és új otthont találni a technológiát kifejlesztő mérnököknek, készpénzre váltva az egykor ambiciózus vállalkozásban megmaradt értéket.

Néhány igazán jelentős hálózati fejlesztés után a Cardano most már tényleg a feldolgozási határait feszegeti. A blokklánc terhelése az elmúlt 8 napban végig bőven 90% felett volt. Ez a leghosszabb olyan időszak, ami alatt ezt a teljesítményt fenntartotta a hálózat. Alapvetően a blokklánc terhelés (load) alatt azt kell érteni, hogy egy átlagos Cardano blokkon belül mennyi memória foglalt. A 100%-os terhelés azt jelenti, hogy a blokkok teljesen kihasználtak, a 0% pedig azt jelenti, hogy nincs semmiféle aktivitás.

Metaverzum hírek

A Twitter után a Redditen is elérhetőek lesznek az NFT profilképek. A hírt egy fejlesztő erősítette meg a Twitteren egy korábbi NFT-vel kapcsolatos Reddites álláshírdetésre reagálva.Az elmúlt évben a kriptovaluták boncolgatása volt az egyik legfelkapottabb téma a platformon, és az utóbbi hónapokban nagy hangsúly került a feltörekvő NFT-kre is. A jelek tehát arra mutatnak, hogy a Reddit valóban készen áll, hogy belépjen az NFT piacra.

És ezzel még nincs vége az NFT vonatnak. Susan Wojcicki, a YouTube elnöke által közzétett nyilvános levelében utalt rá, hogy a videómegosztó platform a hangzatosan web 3.0 technológiáknak titulált megoldások integrálását tervezi, köztük az NFT tokenekét, hogy a tartalomgyártók eképp legyenek képesek tartalmaik eredetét hitelesíteni és juthassanak több bevételhez.


Szombaton újra jelentkezik a BitcoinBázis podcastja, a Bitcoin Kebab. A Bitcoin Kebab célja, hogy olyan aktualitásokról beszéljünk, amik rányomják a bélyegüket a mindennapjainkra, legyen az a kriptovaluták, a decentralizáció, a blokklánc technológia, a digitális forradalom vagy éppen a mesterséges intelligencia témaköre. A podcast legújabb adásának vendége Kazár Viktória, az Inlock magyar kriptoeszköz-kezelő platform társalapítója és műveleti igazgatója, valamint a Variance Holding társtulajdonosa. Viktória mesél majd arról, hogy hogyan is lett profi sportolóból egy kriptocég feje, mikor és milyen körülmények között ismerkedett meg a bitcoinnal és a mögötte álló blokklánc technológiával, valamint hogyan született meg az Inlock ötlete