Nagyszerű évet zártak a DeFi protokollok és tokenek

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Ha egy szóval kellene jellemezni a legnagyobb innovációt, amit az idei év hozott a kriptoszektorban, akkor egyértelmű a válasz: DeFi. A decentralizált pénzügy területén több száz projekt indult el idén. Minden kezdet nehéz, nem volt ez máshogy itt sem. Az első DeFi protokollok sok nehézséggel néztek szembe, az első 1 milliárd dollárnyi befektetést nagyon nehéz volt összeszedni. De év végére nagyot fordult a világ, ma már több mint 15 milliárd dollárnyi tőke van lekötve DeFi protokollokban.

Mivel mindjárt itt az év vége, érdemes egy gyors áttekintést tennünk, honnan is indultunk januárban, és hogyan virágzott fel a DeFi 2020 végére.

Január – március: A DeFi termékek felemelkedése

Január 1-jén a decentralizált pénzügy még nem volt nagy hűha a szektorban. Habár már le volt kötve több, mint 700 millió dollár különféle DeFi okosszerződésekben a DeFi Pulse adatai alapján, de az iparág egésze még igen csak gyerekcipőben járt. 2019 januárjában még csak 278 millió dollár volt DeFi okosszerződésekbe fektetve, tehát egy év alatt mindössze 400 millió dollárral emelkedett az állomány.

Viszont idén év elején már voltak nagyon optimista hangok is az éterben. Michael Anderson, a Framework Ventures, egy DeFi tőkebefektetési cég társalapítója egy interjúban azt nyilatkozta, hogy szerinte “2020 végére már több mint 3 milliárd dollárnyi eszköz lesz lekötve DeFi termékekben. 2020 lesz az év, hatalmas növekedést látunk.

És igaza lett.

A DeFi nagyon jól kezdte az évet. Viszont rögtön elő is jöttek a problémák. Februárban több incidens is történt, amely során több millió dollárt vontak ki például a bZx Fulcrum protokollból, amelynek fő célja nem más, mint árfolyam spekuláció volt. DeFi hitelezési protokollokból gyorskölcsönöket lehetett vele felvenni, amelyek által elég nagy mértékben befolyásolták más DeFi protokollok árfolyamát, és végül alacsony áron felvásárolták azokat a beesett árú tokeneket. Több hasonló incidenst történt még az évben.

De aztán márciusban jött a pozitív fordulat, pont mikor a Bitcoin árfolyama is átlépte a 10 ezer dolláros mérföldkövet. Az Aave DeFi hitelezési protokoll, amely okosszerződéseiben akkor még csak 35 millió dollárnyi eszköz volt lekötve, integrálta a Tethert. Ma ennek a terméknek az értéke több mint 1,6 milliárd dollár ér.

DeFi token

Március – május: beüt a koronavírus

Aztán villámcsapásként jött a pandémia. A Bitcoin egészen 4500 dollárig esett március közepére. A negatív piaci hangulat éreztette hatását a DeFi területén is, a DAI, a MakerDAO decentralizált stabilcoinja szintén nagy veszteségeket kezdett elkönyveljen, mivel a befektetők nagy volumenben szabadultak meg ethertől is. A katasztrófa elkerülése végett a MakerDAO azt javasolta, hogy a DAI megmentésére használják az USDC-t, a centralizált stabilcoint biztosítékként.

Azonban ahogy az országok kormányai irdatlan tőkeinjekciókkal szálltak be a világgazdaság megmentésébe, úgy a Bitcoin és a DeFi is elég piacok is nagyon hamar talpra tudtak állni (sőt). Az év első felének második részét pedig a Bitcoin blokkjutalom felezés és a körüli események uralták, szóval a DeFi sem tudott akkor igazán labdába rúgni. Andre Conje például, a yearn.finance megalkotója és a DeFi-k úttörője azzal fenyegetett, hogy otthagyja az egészet. Végül maradt szerencséjére, mikor is elérkeztünk a nyári – őszi szezonhoz.

Június – október: A DeFi újra rivaldafényben

Júniusban kezdetét vette az őrület. A Compound kijött a $COMP tokennel, egy úgy nevezett ‘governance’ irányítói tokennel. Ezt arra tervezték, hogy mindenki, aki beszáll az eszközbe, legyen joga megmondani, hogyan fejlesszék tovább a protokollt. A gyakorlat ennél furábbra sikerült mert a többség inkább spekulációra kezdte használni a COMP tokent, de legalább segített, hogy létrejöjjön a ‘yield farming’, hozamvadászat decentralizált változata.

Nem kellett sok idő, hogy a többi protokoll, mint az Aave és yearn.finance, is kijöjjön a saját governance tokenjével. A yearn.finance YFI például elképesztő magasságokba emelkedett, ért 40.000 dollárt is, bár fontos megjegyezni, a teljes tokenkínálata 30 000-ben volt maximalizálva. A hozamvadászat mindenesetre katapultálta a DeFi-t a szektorban és a protokollokban lekötött érték hetente több, mint 1 milliárd dollárral emelkedett.

A DeFi a saját szubkultúráját is létrehozta, ez lett a DeFi Degens (DeFi-degeneráltak magyarosan). A céljuk pusztán, hogy a DeFi-k által maximalizáják a nyereségüket. A felfutó kereslet eredményére rengeteg új magas hozamú hiperkockázatos projekt nőtt ki a földből. Sajnos nagyon sok közülük egyértelmű átverés volt, így sok befektető égette meg magát. Sok pedig tele volt kódhibával, amit aztán hackerek használtak ki kíméletlenül.

A DeFi-robbanás a decentralizált tőzsdék volumenét is kilőtte. Volt olyan nap, hogy a legnagyobb DEX, az Uniswap néha nagyobb kereskedési mennyiséget dolgozott fel mint a Coinbase Pro, az egyik legnagyobb centralizált kriptovaluta tőzsde.

A DeFi szubkultúra

A szubkultúra saját humor arzenált is kifejlesztett. Hirtelen előbukkantak azok a ‘mémcoinok’, amelyek egy specifikus ennivalóra alapultak. Ilyen volt például a YAM, Pickle Finance, MEME (aminek az ikonja egy ananász), SushiSwap, BurgerSwap, Kimchi, Cream Finance és még sok más.

A SushiSwap, az Uniswap spinoff-ja, amely hozamvadász mechanizmusokat kínált, azzal váltott ki botrányt, hogy a megalkotója, Chef Nomi szeptemberben kiszedett belőle 14 millió dollárnyi Ethereumot. A közösség felháborodása nem kímélte az anonim Chef Nomi-t, aki némi lelkiismeretfurdalás után visszautalta a pénzt, és egyben átadta a protokoll irányítását Sam Bankman-Fried-nek, a FTX vezérigazgatójának. Bankman-Fried később a közösségre bízta a protokoll irányítását.

A szektor pedig csak nőtt és nőtt, habár egyre több kritikus hang jellemezte fenntarthatlanként. Annak érdekében, hogy továbbra is fenntartsák a befektetők érdeklődését, a fejlesztők egyre több változatos, gyakran semmit nem érő ‘egynapos’ tokent generáltak. Egy ponton viszont a piac annyira túlfűtött lett, hogy a hozamvadászok már nem voltak képesek profitot realizálni, és a spekulációk miatt a protokollok összeomlottak.

Ekkor még csak egyetlen dolog hátráltatta csak az elképesztő méretű növekedést, azok a csúnyán elszaladt Ethereum tranzakciós díjak. A DeFi-k gyorsan kinőtték az Ethereum blokkláncát, amely ekkor már nem volt képes lekezelni az exponenciálisan megugró tranzakció számot. Volt olyan időszak, amikor 15 dollárba is került egy darab ETH vagy ERC20 token tranzakció.

Október – december: bitcoin, bitcoin, bitcoin

A móka és kacagás októberben véget ért. A DeFi hozamok erősen visszaestek, és a DeFi könnyen elérhető innovációit is mind kiaknázták. A protokollokban lekötött token vagyon tovább emelkedett, de az ütem visszaesett. A DEX kereskedési volumenek is csökkentek, holott augusztusban voltak még olyan hetek, amikor 8 milliárd dollárnyi értékben kereskedtek, Szeptemberben a volumen 6 milliárd USD-re esett majd októberben még további 40%-ot zuhant, és az év utolsó napjaira a 3 milliárd dollárnyi forgalmat is alig éri el.

A DeFi fénye gyorsan kopott, főleg azután, hogy a szektort újra a Bitcoin körüli események kezdték uralni. Október elején egy BTC még csak 10 500 dollárt ért, az írás pillanatában pedig már a 30 000 dollár felé robog.

Azóta is issza ennek a levét a DeFi szektor és bár nem kell temetni, de a fejlődés megtorpant. A DeFi protokollok rengeteg lehetőséget kínálnak arra, hogy passzív jövedelmet hozzon a konyhára, és a kriptovaluta vagyonunk ne csak a tárcákban lustálkodjon. Október elején mintegy 11 milliárd dollárnyi eszköz volt lekötve DeFi protokollokban, az összeg december végére elérte a 15 milliárd dollárt ami nem a friss tőkebeáramlásnak köszönhető, hanem az ether és ERC20 tokenek felértékelődésének a Bitcoin-vonat hátán.

DeFi 2021-ben?

Habár mi sem szemléljük kristálygömbbön keresztül a jövőt, de van pár tényező, ami fontos szerepet játszhat a szektor fejlődését illetően.

Az első egyértelműen a nagy játékosok, a nagy pénzügyi intézmények aktívabb szerepe a szektorban. Ezek a pénzügyi behemótok integrálni fogják a kínálatukba a különféle kriptovaluta megoldásokat, és ebből a DeFi protokollok is profitálni fognak.

A második a Diem, korábbi nevén a Libra. Nagy valószínűséggel jövőre kiadják a saját stabilcoinjukat. Emellett a PayPal is egyre több országban vezeti majd be az USA mellett a kriptószolgáltatásait, így a kriptovaluták – és benne a DeFi – még közelebb kerülnek a mainstream eszközökhöz.

A harmadik tényező pedig, hogy a legtöbb kriptotőzsde is bővülő ütemben kínál DeFi tokeneket, ahogy a termékek is egyre megbízhatóbbá válnak. Komoly tőzsdék, mint a Binance és Huobi, már nagy pénzekkel szállt be a DeFi szektorba. A Huobinak például már saját DeFi kutatólacsoportja is van, amely szinte biztos, hogy új termékekkel jelenik meg jövőre.


  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.