Félnek a befektetők az újabb bitcoin árfolyam eséstől?

A héten 29 ezer dollárig esett a bitcoin árfolyam. Mindössze tíz nappal a 41 ezer dolláros kitörés után újabb eséssel sokkolta a piac a befektetőket. Az esés mögött a kínai bányászok eladásai állhatnak, azonban hiába a magyarázat a befektetői hangulat nagyon törékeny.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Bár az elmúlt hetekben Kínából szinte csak rossz híreket lehetett hallani a kriptovaluta-bányászat kapcsán, időnként azért előfordulnak jó hírek is. Egy kínai újságíró szellőztette meg a Bitmain legújabb ASIC gépének részleteit egy Csengtuban (Chengdu) zajló kiállításról. Az új eszköz segítségével már dogecoin, litecoin, digibyte és verge is bányászható lesz, ami egyben a piac legerősebb bányászgépe lesz majd. A bányászgépekhez azonban nem lesz könnyű hozzájutni. Bitmain úgy döntött ugyanis, hogy lassítani fogja bányászgépeinek értékesítését. Ezzel az a cég célja, hogy így tartsa szinten az árakat.

Pár héttel El Salvador után Paraguay is hivatalos fizetőeszközként ismeri el a bitcoint. A törvény feltehetően csak július 14-én kerül a parlament elé, de a piac már tényként kezelte a hírt. Paraguay után pedig felmerült az érdeklődés Argentína és Brazília irányából is, hogy ez a két dél-amerikai ország lehet a következő a sorban, ahol majd bitcoinnal is lehet hivatalosan fizetni.

Ameer és Raees Cajee, az Africrypt platform mögött álló két testvér eltűnt a befektetők pénzéből vásárolt 3,6 milliárd dollárnyi BTC-vel együtt. Az eset Afrika eddigi egyik legnagyobb kriptovalutával kapcsolatos incidense. A teljes összeg, amit a hatóságok szerint elloptak 69 000 BTC.

John McAfee, a vírusírtójáról híressé vált programozó és üzletember, június 23-án egy spanyol börtönben életét vesztette, miután a spanyol hatóságok döntöttek kiadatásáról az Amerikai Egyesült Államoknak. Halála után szinte rögtön elindultak az összeesküvés elméletek is, hiszen McAfee többször is kijelentette korábban, hogy sosem követne el öngyilkosságot.

Magyar vonatkozású fontos hírekről a héten két alkalommal is beszámoltunk.

A Pénzügyminisztérium bejelentette, hogy július elsejétől Vágujhelyi Ferenc lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. A programozó matematikus végzettséggel rendelkező szakemberről kiderült, hogy meglehetősen otthonosan mozog a blokklánc technológiában.

Matolcsy György, a Nemzeti Bank jelenlegi elnöke a megosztotta terveit egy lehetséges, magyar jegybanki digitális valuta kiadásáról. A digitális eszköz bevezetésének időpontját egyelőre nem határozták meg. Matolcsy szerint a következő években “kell kidolgozniuk” a részleteket.

29 ezer és 35 ezer dollár között a bitcoin árfolyam

Hat havi mélyponton állt meg a héten a bitcoin árfolyam esése szerdán. Két héttel ezelőtt a befektetők már éppen azt gondolták végre túl vannak a nehezén, azonban a héten az árfolyam ismét megmutatta, nem lehet még hátra dőlni. Hiába a dél-amerikai országok egyre növekvő érdeklődése a bitcoin iránt, és hiába vásárol a MicroStrategy további bitcoinokat a 100 ezer darabos készletéhez, a piac nem tud nyugalmi állapotba kerülni.

Hat havi mélyponton állt meg a héten a bitcoin árfolyam esése

A szerdai eladási hullám mögött feltehetően a kínai bányászok kapitulálása áll. Miután a kínai kormány egyik pillanatról a másikra felszámolta a bányászfarmokat, sőt, még a kínai központi bank is megtiltott minden virtuális pénzhez kötődő bankszámla szolgáltatást. Ennek hatására jelentős eladásba kezdtek a bitcoin bányászok Kínában. Tulajdonképpen június eleje óta folyamatosan csökken a bitcoin bányászok által tartott bitcoin mennyiség, mint ahogy az a lenti grafikonon is látszik.

június eleje óta folyamatosan csökken a bitcoin bányászok által tartott bitcoin mennyiség

A bitcoin hashráta is jelentősen visszaesett az utóbbi hetekben, ahogy egyre kapcsolják le a gépeket és költöztetik azokat az országhatáron kívülre.

Továbbra is a hosszútávú befektetők vásárolják fel ezeket az érméket a piacon azonban, amíg ősszel jellemzően az intézményi befektetők vásároltak nagy tételben bitcoint, addig mostani piacról hiányoznak a bálnák a vételi oldalon.

mostani piacról hiányoznak a bálnák a vételi oldalon

Az 1000 BTC-vel rendelkező bitcoin címek száma továbbra is változatlan szinten áll. Ahhoz, hogy valóban tudjon még tovább emelkedni az árfolyam nem elég az, hogy a kisbefektetők HODL üzemmódban vannak, kellene továbbra is jelentős tőkebevonás. Esetleg ezt a latin-amerikai fejlemények adhatják majd meg, azonban a legfrissebb elemzések szerint a jelenlegi árfolyam szinten a vállalati befektetők nem érdeklődnek az olcsó bitcoin iránt. A MicroStrategyn kívül jelenleg nincs nagy felvásárló a piacon, a kínai hírek pedig egyelőre sokakat tántorítanak el a bitcoin vásárlástól. Ezen felül pedig a nyár és az uborkaszezon is megteszi a hatását, a CME határidős piacán sem törik egymást a befektetők, hogy bevásároljanak a mostani akciós bitcoinból.

A bitcoin félelem és kapzsiság indexe a héten ismét rekord mélyponton volt, amikor 30 ezer dollár alá esett a bitcoin. Bár az extrém félelem zónájából már sikerült kilépnie a “sima” félelem territóriumába, valóban azonban még nem beszélhetünk pozitív hangulatról.

még nem beszélhetünk pozitív hangulatról

Egyesek szerint akár évekbe is telhet, hogy a BTC újra rekordokat döntsön, a stock to flow modell ugyanakkor azt sugallja, hogy a legrosszabb esetben is, a BTC árfolyama még novemberig túllépi a 98 ezer dollárt. Így, vagy úgy, ha igazi HODLer vagy, vigasztalást nyersz a mémekben, mert „míg másoknak mentőövük van, nekünk maradnak a mémek”.

Altcoin hírek

Közel 50 ezer elektromos autó töltőállomáson teszik Európában elérhetővé a kriptó fizetéseket. A tervek szerint az első ilyen automata majd 2021. novemberében fog kriptovalutákat is elfogadni. Azt még konkrétan nem jelezték, hogy mely kriptovalutákról lehet szó. De mivel a Vourity honlapján megjelent egy fotó egy fizetési terminállal, amelyen ott volt az ETH logó, elég valószínű az Ethereum a lehetőségek között lesz.

Három Ethereum testnet fogja implementálni az elkövetkező hetekben a London hard fork-ot. A London hard fork számos jelentős Ethereum Improvement Proposal-t (EIP, Ethereum fejlesztési javaslat) hajt végre. Különösen két EIP fontos igazán, amelyek célja a blokklánc díjszabás modelljének javítása és az ETH bányászati ​​ökoszisztéma fejlesztése.

A Ripple elleni SEC perben a bíróság augusztus 31-ig adott határidőt a felügyeletnek, hogy nyilvánosságra hozza dokumentumait a Bitcoinról, az Ethereumról és az XRP-ről. Ezt a határidőt eredetileg június 18-ra tűzték ki. A Ripple szerint ezek a dokumentumok azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága mindig a Bitcoin és a kriptovaluták ellen volt. Minden egyes nappal tovább húzódó pereskedés tovább veszélyeztetheti az XRP életképességét, így a vádlott már nagyon szeretne túl lenni a herce-hurcán.

Akár egy erős videokártyával rendelkező gaming PC-n is értelmezhető eredményeket produkálhat, ha kedvező árfolyamú és algoritmusú érmét választunk. Ebben a cikkünkben összeszedtük, melyek azok az érmék, amelyeknek a kriptovaluta bányászat iránt érdeklődő személyeknek érdemes utána járnia. Éppen a héten jelentette be az Nvidia, az egyik legnagyobb videókártyagyártó cég, újabb generációs grafikus kártyák kiadását tervezi, melyek mindegyike kifejezetten vagy játékra vagy kriptobányászatra specializálódik majd.

Elindult a Bitcoin Bázis új podcastja, a Bitcoin Rehab. Első héten a Bitcoin Bázis alapítójával Balaxival beszélgetett Karo Zagorus házigazda, majd a második részben Csabai Csaba beszélt Ethereumról, DeFikről és altcoinokról, és hogy merre is tart a szektor. Hallgassatok minket Spotify-on, Anchoron, Soundcloudon.

Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy időben értesült a friss altcoin hírekről.😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük