A kriptók éve 2018-ban: erős idegzetűeknek

Figyelem, következő írásunkat csak az erős idegzetű coinereknek ajánljuk.

2018, a medve éve

Miután 2017 decemberében a bitcoin árfolyama majdnem elérte a 20 ezer dolláros mindenkori csúcsot, onnantól fogva folyamatos téma lett az árfolyam gyengülés következtében kipukkanó  kriptolufi, és nem volt olyan hónap, mikor ne került volna a címlapokra.

Január elején több álhír is keringett egymás után félelmet keltve a piacon, többek között, hogy Dél-Koreában betiltják a bitcoin kereskedést vagy hogy Kínában felszámolják a bányászatot. Bár végül egyik sem valósult meg, a hír jelentős eladási hullámot indított meg a befektetők körében.

Több ezer kriptopénz alapú bankkártya vált használhatatlanná, mert egy központi szolgáltatóval felmondta a VISA a szerződését. Január közepén összeomlott a BitConnect piramis játék, sok százezer befektetőt hagyva az út szélén. A hónap végén pedig a Facebook sokkolta az iparágat azzal, hogy betiltották az összes kriptopénzzel kapcsolatos reklámot.

Február első napjaiban pár napra leállt a kereskedés a világ legnagyobb kereskedési forgalmát nyújtó Binance tőzsdén, mely miatt sokan pánikeladásba kezdtek. Megvásárolták az első pizzát a Lightning Network segítségével és a Circle felvásárolta a Poloniex tőzsdét.

Már márciusban lehetett érezni, hogy a medve piac a szokásosnál is hosszabbra fog nyúlni a szektorban. Csökkent ugyanis a kereslet az addig dinamikusan növekedő videokártya piacon, az egyre csak délre tartó árfolyamok miatt elkezdtek lemorzsolódni a hobbibányászok. A negatív piaci hangulatra a hónap közepén a Google is rátett egy lapáttal és bejelentette, nem lehet többet kriptopénzzel kapcsolatosan hirdetni. Majd pár nappal később a Twitter is beállt a sorba, hogy kitiltsa a kriptós hirdetéseket közösségi üzenőfaláról. A G20-ak tanácskozásán a kriptopénzek is felmerültek, azonban érdemi döntés nem született a szabályozás témakörében. Ennek ellenére továbbra is akadnak olyan országok, városok és közösségek, amelyek támogatják a kriptopénzeket, március közepén felavatták az első bitcoin emlékművet Szlovéniában.

Bitcoin szobor Szlovéniában

Áprilisban sokan elkezdték realizálni a hónapok (évek?) alatt összegyűlt árfolyam nyereségüket, így sorban álltak a Lambókért a bitcoin milliomosok. Április 10-én blokklánc partnerséget kötöttek az EU tagországai (Magyarország egyedüliként még mindig nem csatlakozott hozzá) a technológiai fejlesztések elősegítésére. Az orosz bíróság pedig betiltotta a Telegrammot az országban, mert megtagadták a felhasználói információk átadását.

A kriptók éve 2018-ban: erős idegzetűeknek

Májusban betekintést nyerhettünk a Xapo tárca bunkerébe, ahol a milliomosok bitcoinjait őrzik. Pertársaság indult a Ripple ellen a szövetségi értékpapír törvények megsértése miatt. Bár a hónap elején még úgy tűnt ismét felfelé indulnak az árfolyamok, két tőzsdével (Upbit és az Mt.Gox) kapcsolatos hír ismét megfordította a piaci hangulatot.

Június is további zuhanást hozott az árfolyamok tekintetében a folyamatos negatív hírek hatására. A sort a Coinrail tőzsde hack támadása indította el. Ezután nem sokkal pedig megjelent egy tanulmány, melyben először esik szó a Tether állítólagos piaci manipulációjáról. Ráadásul júniusban több támadó is rájött a kisebb érmék sebezhetőségére, így 51%-os támadással átvették az uralmat több coin felett is. De, hogy a szépről és a jóról is megemlékezzünk: Andy Warhol egyik alkotását kriptopénz árverésen keresztül értékesítették. A Reutersen keresztül már a top 100-as kapitalizációjú kriptopénz adatai is elérhetőek és a Facebook is feloldotta a kriptopénzes hirdetések teljes tiltását.

Júliusban még új ASIC bányászgépet adott ki a japán GMO vállalat – akik aztán pont ezen a héten jelentették be, hogy átmenetileg leállítják az ASIC gépek gyártását. Több millió dollárért felvásárolták a crypto.com domain nevet. Július második hetében feltörték a Bancor tőzsde platformját, mely további árfolyam esés hozott az egész piacokra nézve. Szintén ebben a hónapban indult el az első banki kriptopénz tőzsde Japánban – ami annyira bevált, hogy az év végére közel 200 tőzsde jelentkezett hasonló engedélyért a japán pénzfelügyeleti hatóságnál. Július közepére az ethereum tranzakciós költsége először volt magasabb a bitcoinénál a jelentős hálózati forgalomnövekedés hatására. A HashFlare felhőbányász cég szintén ebben a hónapban sokkolta a felhasználóit, mert minden korábbi egyeztetés nélkül beszüntették az SHA256 csomagok árusítását (majd később visszatáncolt a közösségi felháborodás hatására). Július utolsó hetében kiderült, hogy a Tron felvásárolta a BitTorrentet és végül a hónap végére a Google is visszalépett a teljes kripto-hirdetés tiltástól.

Annak ellenére, hogy a kriptopénzes árfolyamok tovább estek az elfogadottság a technológia iránt tovább nőtt augusztusban is, sőt a bitcoin ATM-ek száma ekkor már meghaladta a 3500 darabot. Az Opera böngésző elindította a saját wallet szolgáltatását és a világ egyik legnagyobb tőzsdéjét működtető ICE pedig bitcoin határidős piac indítását jelentette be augusztus elején. Bár a terv a december végi indulás volt, egyelőre januárra halasztották el a projektet. Több államban is felfedezték augusztusban a kriptopénzek nyújtotta biztonságot. A török gazdaság összeomlásának köszönhetően a török kriptotőzsdéken jelentős forgalomnövekedés volt tapasztalható. Venezuelában pedig az állam saját kriptopénzt bocsátott ki a piacra a bolivár teljes elértéktelenedése ellensúlyozására. A hónap végén a HashFlarehez hasonlóan a Genesis Mining is megszüntette a veszteséges bányászcsomagjait és az is kiderült, hogy sok tőzsde hamis kereskedési volumen adatokat közöl.

indul a petro

A szeptember is további áresést hozott, annak ellenére, hogy a befektetők jelentős hányada szeretett volna még mindig kriptóba fektetni. Bár a Coinbase CEO-ja igen optimistán látta a piacot, az ethereum alapító Buterin egy igen pesszimista jövőt vázolt fel a kriptoközösség számára. A Winklevoss testvérek stabilcoint dobtak a piacra szeptember második hetében. A hónap sztárja a Ripple volt, mely a nagy árfolyam esések között meg tudta őrizni, sőt tovább tudta erősíteni a pozícióját. Szeptember végén pedig bekerült a Bitcoin szó a Scrabble szókirakó játékba. Mindeközben Ausztria is beszállt a crypto-fintech országok élvonalába, mert több, mint 1 milliárd euró értékű államkötvényt bocsátott ki blokklánc alapon.

Októberben ért véget az első Indiegogo kampány mely 18 millió dollárt gyűjtött össze ICO tokenekben mindez úgy, hogy az ICO befektetési kedv 90%-ot esett vissza idén a tavalyi évhez képest. A Coinbase listázta a 0x tokent és a HTC bejelentette, hogy hamarosan blokklánc telefont dob a piacra. Október 31-én pedig 10 éves lett a bitcoin és hivatalosan is lehet már Petrót venni Venezuelában.

A november leginkább a bitcoin cash hard forkról és a körülötte kialakult háborúról szólt, melynek győztese végül a Bitcoin ABC lett, vesztesei pedig leginkább a bányászok. Csődbe ment a GigaWatt bányász cég is. Újabb stabilcoin jelent meg a piacon USDC néven. Mindeközben pedig folyamatosan fejlesztik a Lightning hálózatot is.

Bitcoin cash hash-háború röviden összefoglalva

December elején érte el az abszolút mélypontot idén az összes kriptopénz árfolyama, mialatt sokan rommá keresték magukat. Ennek ellenére a technológia elfogadottsága nem áll meg, a Facebook blokklánc divíziót és kriptovalutát fejleszt és sorra dobják ki a piacra a blokklánc alapú okostelefonokat. A G20 egységes kriptopénz szabályozást sürget és a kameruniak is saját kriptopénzzel álltak elő. A két ünnep között pedig a Time magazinban olvashattunk pozitívat a bitcoinról.

Végezetül pedig a jövőre nézve itt elolvashatjátok a világ legnagyobb forgalmú tőzsdéjének, a Binance évértékelőjét és itt pedig, hogy milyen kripto trendekre érdemes figyelni 2019-ben.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok és jövőre ugyanitt találkozunk!

Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük